- hirdetés -

Két bronzéremmel tértek haza Budapestről a PET-BAU ASE Orosháza ifjú asztaliteniszezői.

Március 12-én Budapesten rendezték az utánpótlás csapatbajnokság és MOATSZ Kupa újonc korcsoportjának versenyeit, melyen a PET-BAU ASE versenyzői minden előzetes várakozást felülmúlva két bronzérmet és egy ötödik helyezést értek el – adta hírül Bogdánffy Csaba szakvezető.

Egyéni MOATSZ Kupa

Az U11 korcsoportban  Molnár Levente csoportelsőként került a főtáblára, ahol a döntőbe jutásért 3-1 arányban maradt alul a későbbi győztes BVSC-s Juhásszal  szemben, így a harmadik helyen végzett.

Varga Bernadett, aki mindkét napon lázasan játszott a csoportmérkőzések után egészen az elődöntőig jutott, ahol végül bronzérmet szerzett, ezzel jelentősen előrelépett a ranglistán. Valószínűleg a ranglista 5. helyéről várhatja a TOP 12 bajnokság küzdelmeit.

Hudák Dorina csoportgyőztes lett, majd a  nyolcaddöntőben esett ki.

Az U13 korosztályban  Molnár levente a főtáblára kerülve a 16 közé jutásért szoros mérkőzésen 3-1-re veszített a szekszárdi Kizakisz ellenében.

Újonc csapatbajnokság

– Az újonc csapatbajnokságon leány csapatunk csoportjából két győzelemmel került a főtáblára, ahol a négy közé jutásért hatalmas küzdelemben 4-3 arányban kaptak ki a Statisztika később ezüstérmet szerzett „B” együttesétől és így az országos rangsorban az ötödik helyen végeztek. Varga Bernadett és Hudák Dorina sikerét növeli, hogy a komplett három  fős csapatokkal szemben érték el ezt a sikert – értékelt a szakember.

Bogdánffy Csabától megtudtuk, hogy  Csáki Rita irányításával készülő utánpótlásunk jó úton halad a magasabb célok elérése felé.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.