A megértés a legnagyobb segítségnyújtás – rendhagyó szülői a BlaBlában

Napjainkban, a fiataloknál már nem csak a túlzott alkoholfogyasztás okozhat gondot egy-egy buli alkalmával, hanem drogokkal, tiltott szerekkel is találkozhatnak – már az egészen fiatal 15 éves korosztály is. Rendhagyó szülői értekezleten igyekezett a GYIÖK szakemberek segítségével a felmerült kérdésekre választ adni.

Múlt pénteken, mielőtt a fiatalok belekezdtek volna a bulizásba, a szülők gyűltek össze egy rendhagyó szülői értekezletre a BlaBla szórakozóhelyen. A programot az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) szervezte, azzal a céllal, hogy a szülők jobban megismerjék a fiatalok bulizási szokásait, és hogy hogyan beszéljenek gyermekeikkel a kikerülhetetlen dolgokról: kábítószer, veszélyek és hogyan segítsenek, ha baj van.

Van visszaút – fontos az erős családi kötelék

A rendezvényen a 26 éves Csaba is részt vett, aki részt vett egy rehabilitációs programban: a drogok iránti szenvedélybetegsége sodorta őt ide.
– Bevallom, soha nem gondoltam volna, hogy ide jutok. Először 15 évesen fogyasztottam marihuánát, az sem fordult meg a fejemben, hogy valaha szintetikus szerekhez fogok nyúlni, de amikor először kipróbáltam, már az is kellett. Utolsó alkalommal nyolc napon keresztül voltam ébren a szerek hatása miatt, mire a rémálom véget ért, egy pszichiátriai zárt osztályon ébredtem. Akkor szembesültem vele, hogy ez így nem mehet tovább – osztotta meg a jelenlévőkkel Csaba.

Szükség van az ilyenfajta beszélgetésekre, hisz a világ gyorsan változik (Fotó: Lázár Dezső)

Szükség van az ilyenfajta beszélgetésekre, hisz a világ gyorsan változik (Fotó: Lázár Dezső)

Elmondta, hogy elváltak a szülei, az édesanyja nem igen foglalkozott vele. Amikor már neki is feltűnt, hogy a helyzet menthetetlen, akkor is inkább hazudott és tovább folytatta a drogozást. Ezzel nem állt le napközben sem: munka közben és szabadidejében egyaránt a szernek élt.

– Anyukámmal nem igazán tartottuk a kapcsolatot, leginkább csak pénzért fordultam hozzá, hogy abból fizessem az adagjaimat. Ha nem volt elég pénzem, akkor valakivel összedobtam a forintjaimat a szerre. Bárhol be lehet szerezni a cuccot, körbekérdezés alapján bármihez hozzájut az ember – mesélte. Kiemelte, a drogokkal a legtöbb fiatal találkozik, aki elmegy bulizni, csak van aki jobban belecsúszik és átadja magát a szernek. A kritikus pont neki 8 év szerhasználat után következett be.

A segítségnyújtás a megértésen alapuljon

dr. Kállai Klára mentalhigiéniás betegekkel foglalkozó pszichológus szerint ez nem ritka eset, de többet tehetünk a megértéssel, mint a tiltással. Azok, akik rendszeresen kapcsolatot tartanak gyermekükkel és jó viszonyt ápolnak, megnyugodhatnak, hiszen azoknál a gyerekeknél kevésbé valószínű, hogy bármilyen hasonló probléma kialakulna, de azért ez nem zár ki semmit, lényeg hogy a segítségnyújtás a megértésen alapuljon.

Beszéljünk sokat gyerekeinkkel, ne legyenek tabuk (Fotó: internet)

Legjobb, ha gyerekünket barátokkal engedjük el bulizni, nem pedig egyedül (Fotó: internet)

– Drogosnak, játékfüggőnek vagy alkoholistának lenni olyan, mintha az embernek csak egy keze volna. Az egyikkel fogja a szert, a másikkal pedig szabadon tevékenykedik. Hiába teremtjük le az illetőt, nem fogja tudni elengedni ennek hatására a szert. A leszokás egy hosszabb folyamat, időigényes és elsősorban megértésre van szüksége a páciensnek. Meg kell tudnunk, miért alakulhatott ki ez nála, hol kell tapogatóznunk, hol csúszott el a dolog – fogalmazott a szakember.

Szerinte a kemény szavaknál és a tilalomnál sokkal többet ér az, ha elengedjük szórakozni a gyermekünket és elmagyarázzuk neki mi a jó, mi a rossz, hiszen sokak számára a tiltott gyümölcs túl finom ahhoz, hogy ne próbálják ki, főleg a lázadó tinédzser korszakban. Lényeg, hogy jó kapcsolatot ápoljunk gyermekünkkel és ne legyenek tabuk.

Szilaj Izabella mentőtiszt szintén részt vett a rendezvényen, elmondta, a múlt tanévben volt olyan középiskola, ahová napközben hívtak mentőt a diákokhoz, mert szintetikus kábítószert, úgynevezett herbált fogyasztottak.

Ennek a dizájner drognak az utcán “biofű” a neve, rendkívül becsapós az elnevezés, hisz a dílerek zuglaborokban fejlesztett porokat oldanak fel acetonban, azt növényszármazékokra fújják és ennek segítségével hozzák létre a szert, mely segítségével elérhető egy “füvezés” élmény. A szabályozás miatt mindig újul ez a szer, a hatóságok követni sem tudják, hogy miből áll a herbál, amivel épp találkoztak, mert mindegyiknek más a hatása. Hiába tiltják be az összetevőit, jön az újabb, amihez legálisan hozzájuthat bárki az interneten keresztül. A szakember a fiatalok alkoholfogyasztásának veszélyeire is felhívta a figyelmet.

– A legjobb az, ha a gyerekeinknek elmagyarázzuk, a helyes alkohol-fogyasztás szabályait, nem szabad keverni és mértéket kell tartani. Ha a gyerekünket nem egyedül, hanem a barátaival engedjük el, sokkal kevesebb az esély arra, hogy a buli rosszra fordul. Mindig maradjanak együtt a csapatok, hiszen sokkal könnyebben tudnak így segíteni egymásnak – emelte ki Szilaj Izabella.

A rendhagyó szülői értekezleten a szülők mellett tanárok is jelen voltak – a nagy érdeklődére számot tartó rendezvényen végül kötetlenül beszélgethettek a résztvevők a bulizástól kezdve a függőségen át a segítségnyújtásig.



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás