Kevés ország tett annyit a szabadságért, mint Magyarország – ünnepelt a megyei önkormányzat (videó)

Szabadkígyós önkormányzatával közösen a Wenckheim-kastélyban emlékezett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulóján a Békés Megyei Önkormányzat. A megemlékezés keretében hatan Elnöki elismerést vehettek át, közülük ketten orosháziak.

A szabadkígyósi polgármesteri hivatal előtt lévő Kossuth-szobor megkoszorúzásával kezdődött az ünnepi megyei közgyűlés, amelynek ezúttal a kastély díszterme adott otthont. Beszédében Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte: aki nyitott szívvel képes az ünnep elé állni, azt az összetartozás érzésével ajándékozza meg március 15-e. Az őt követő Balogh József, Szabadkígyós polgármestere a Wenckheim-családot méltatta, arról beszélt, hogy a kastély egykori tulajdonosai, lakói hogyan segítették a forradalmat.

A szintén itt ünneplő dr. Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke ünnepi köszöntőjében úgy fogalmazott: bár 1848 óta 168 év telt el, céljaink hasonlóak. Az egyén szabadsága a nemzet függetlensége nélkül elképzelhetetlen, és kevés ország tett annyit a szabadságért, mint Magyarország.

dr. Gyulás Gergely szerint 1848-49 tanulsága: csak összefogással lehet maradandót alkotni (Fotó: Békés Megyei Önkormányzat)

dr. Gyulás Gergely szerint 1848-49 tanulsága: csak összefogással lehet maradandót alkotni
(Fotó: Zentai Péter/Békés Megyei Önkormányzat)

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított Elnöki elismerés kitüntető díjat a március 15-ei ünnepség keretében adják át már évek óta. A megyei önkormányzat célja a kitüntetéssel az, hogy elismerje azon magánszemélyek vagy közösségek tevékenységét, akik Békés megyében hosszú ideje – legalább 10 éve – kiemelkedően magas színvonalú munkát végeztek az élet bármely területén, vagy egy cselekedettel a megye jó hírnevét öregbítették.

Ezúttal hatan vettek át elismerést: Ivanics János a szakképzésben, a tanulóképzésben, a szakember utánpótlásban kifejtett szakmai munkája elismeréseként, id. Litauszky Zoltán az életmentés, a betegellátás területén végzett kimagasló szakmai tevékenységéért, Kuti Árpádné Romvári Éva a betegek ápolásában, az ápolók oktatásában végzett munkájáért. Marton Gergely a katasztrófavédelem, az iparbiztonság területén huzamosabb időn keresztül teljesített kiváló szolgálatáért, Sziszák Katalin a szociális és gyermekvédelmi ellátás keretében végzett magas színvonalú munkájáért és Telekné Furák Mónika a bűnmegelőzés területén végzett példa értékű szakmai tevékenysége elismeréseként.

Zalai Mihály a Békés Megyei Önkormányzat elnöke (középen) és a hat díjazott (Fotó: Békés Megyei Önkormányzat)

Ivanics János, Sziszák Katalin, Kuti Árpádné Romvári Éva, Zalai Mihály a Békés Megyei Önkormányzat elnöke, Telekné Furák Mónika, Marton Gergely, id. Litauszky Zoltán (Fotó: Zentai Péter/Békés Megyei Önkormányzat)

A megemlékezésen ünnepi műsor adott Baligáné Jankov Gyöngyvér, Katkó Ferenc és Balázs Csongor, zenei közreműködőként a Tótkomlósi Fúvószenekar vett részt, míg a koszorúzásban a Békés Megyei Károlyi-huszár és Honvéd Hagyományőrző és Kulturális Egyesület tagjai segédkeztek.

Az elismerésben részesülőkről a megyei önkormányzat megbízásából az Orosházi Média Kft. munkatársai készítették el a portréfilmeket.

Ivanics János

Marton Gergely

Kuti Árpádné Romvári Éva

Sziszák Katalin

Telekné Furák Mónika

id. Litauszky Zoltán


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás