- hirdetés -

Az Orosházi Spartacus birkózói több korosztályban, más-más helyszínen gyűjtötték az érmeket a hétvégén. Szél Anna és Rácz Richárd aranyérmet nyert.

Szél Attila elnök és Hangya János edző számolt be az eredményekről.

Kadett: Szél Anna és Rácz Richárd aranyérmes

A kadett korosztály is megkezdte a szabadfogású válogatottságért való öt versenyből álló sorozatát. Március 6-án az Ifjúsági nők és férfiak álltak szőnyegre Kaposváron. Orosházát 3 lány és 3 fiú képviselte. A serdülőkorú Szél Anna és Molnár Evelin korengedménnyel versenyezhetett.

56 kg-ban Szél Anna két győztes mérkőzéssel a döntőbe jutott, ahol a 2014. évi Európa-bajnokság 3. helyezettjével, Dollák Tamarával került össze. A döntőben Anna 10-9 arányban győzött és aranyérmes lett. 46 kg-ban Molnár Evelin a második mérkőzésén könyöksérülést szenvedett és nem tudta folytatni a versenyt. 60 kg-ban Sallai Gabriella az 5. helyen végzett.

"Aranyosak": Szél Anna és Rácz Richárd (Fotó: egyesület)
„Aranyosak”: Szél Anna és Rácz Richárd (Fotó: egyesület)

A férfiak mezőnyében 50 kg-ban Rácz Richárd három nyertes mérkőzés után a dobogó legfelső fokára állhatott. 76 kg-ban Bakk Norbert nagy küzdelemben vereséget szenvedett első összecsapásán, nem sikerült a továbbjutás. 85 kg-ban Bojtor Gellért nagyokat küzdve, apró technikai hibákat elkövetve az ötödik helyen végzett – számolt be a két szakember a hétvégi versenyekről.

Két ezüst és egy bronz Szigetszentmiklósról

Szigetszentmiklóson március 5-én rendezték az U23-as szabadfogású országos bajnokságot, ahol az országos cím mellett az U23-as Európa-bajnokságon való indulási jog is eldőlt.
– Egyesületünk három versenyzővel szerepelt a versenyen. Vegyes érzelmekkel gondolok vissza az egész napos küzdelmekre. Versenyzőink jól küzdöttek, mindenki érmet szerzett, de sajnos két döntőt is elvesztettünk. Sepeczán János 3., Villim István és Kránitz Adrián 2. helyen végeztek súlycsoportjukban – összegezte Hangya János edző a történteket.

Jochim Márk bronz Kaposvárról

A diák I korosztályban (2003-2004-ben születettek) szintén múlt hét szombaton Kaposváron kezdték meg a harcot kötöttfogásban a magyar bajnokságra való bekerülésért. A versenyen 247 fiatal küzdött az érmekért, köztük négy orosházi: Jochim Márk, Nagy Ferenc, Nagy Gergő és Fekete Bence.
– A fiatalok ügyesen hozták a súlyukat és próbálták felvenni a versenyt az ellenfelekkel. Nagy Gergő és Fekete Bence viszonylag korán búcsúzott a bajnokságtól, viszont Jochim Márk és Nagy Ferenc a legnépesebb súlycsoportban, 42-kg-ban 38 versenyző között egészen az elődöntőig meneteltek. Itt vereséget szenvedtek, így csak a 3. helyért küzdhettek, egymás ellen. Kettőjük csatájából Márk került ki győztesen, így 3. helyen végzett, Nagy Ferenc 5. lett – adta hírül Szél Attila.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.