- hirdetés -

Az Orosházi Judo SE fiatal versenyzője, Györki Dániel a zalaegerszegi diákolimpián bronzérmet szerzett.

Dani ötéves kora óta cselgáncsozik (Fotó: egyesület)
Dani ötéves kora óta cselgáncsozik, heti öt alkalommal edz (Fotó: egyesület)

Zalaegerszegen rendezték meg január 30-án a cselgáncsozók serdülő ”B” korosztály (2003-ban született gyerekek) diákolimpiáját. Az Orosházi Judo SE Györki Dániel révén képviselte városunkat a korosztályban.

A vörösmartys diák a 36 kg-osok versenyében 19 induló közül szerezte meg a bronzérmet. Tóth Béla és Patyi Gábor tanítványa négy ellenfelét legyőzte, csupán a döntőbe jutásért vívott párharcban vesztett.

– Öt éves korom óta cselgáncsozom, nagyon megszerettem ezt a sportágat. Heti öt alkalommal tréningezem, aminek most ért be a gyümölcse. Az országos döntőben négy győzelmet szereztem, sajnos a döntőbe jutásért vívott mérkőzést elvesztettem. Így is felemelő érzés az országban harmadiknak lenni, legyen az bármilyen sportág. Célom,hogy a megkezdett úton haladjak tovább, a dobogó harmadik fokáról van még hová lépni – nyilatkozta Györki Dániel, a Vörösmarty iskola 6.b osztályos tanulója.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.