- hirdetés -

Megemlékeztek, koszorúztak, majd táncoltak és vigadtak Orosháza, valamint a környező települések gazdálkodói. A fehér asztal mellett persze szakmai kérdések is előkerültek, úgy mint az idei év pályázatai vagy a gazdakörök egyre bővülő feladatai.

Példaértékűnek nevezte az orosházi és környékbeli gazdák összefogását megemlékező beszédében Kis Miklós agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

A fiatalok előtt is példa lehet az elődök összefogása (Fotó: Rajki Judit)
Követendő példa az elődök összefogása (Fotó: Rajki Judit)

Mint fogalmazott, ez az összefogás nem csak szavakban nyilvánult meg, hiszen felépítették a ma is álló kisbirtokos székházat, ahol a tagok bármikor találkozhattak és megoszthatták egymással szakmai tapasztalataikat, erősíthették a közösséget. Követendő példával járva elöl napjaink gazdálkodói számára, akiket a modern kommunikáció eszközei nem csak segítenek, de távol is tartanak egymástól.

Az államtitkár köszönetet mondott az orosházi gazdakörnek, hogy immár hetedik éve tiszteleg az egykori székháznál és koszorúzza meg az elődök emléktábláját.

Szintén koszorút helyezett el a város vezetése nevében Dávid Zoltán polgármester és Fejes Róbertné alpolgármester, valamint a környékbeli települések gazdálkodóinak képviselői.

Mozgalmas év vár a gazdákra

A megemlékezést követően a résztvevők a Táncsics gimnázium tornacsarnokában melegedhettek fel, azzal a rekordszámú, mintegy négyszáz vendéggel együtt, akik a gazdabált választották szombat esti kikapcsolódásul.

Természetesen a koccintás sem maradhatott el (Fotó: Rajki Judit)
Természetesen a koccintás sem maradhatott el (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit

Horváth József főszervező, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke szerint ma sokkal nehezebb olyan közösséget létrehozni, amelynek tagjai nap mint nap szakítanak időt a személyes találkozásra, ezért is annyira fontosak az ilyen rendezvények. Az előttük álló év legfőbb feladatának nevezte, hogy segítsenek a gazdáknak eligazodni a rájuk zúduló információáradatban, illetve mindenki időben hozzájusson a rá tartozó tudnivalókhoz, amelyek elengedhetetlenek a pályázatokhoz.

Ezekből pedig Kis Miklós elmondása alapján bőven lesz 2016-ban. Sorra jelennek majd meg a vidékfejlesztési program újabb kiírásai, év végére a 2020-ig tartó időszak összes pályázatát meghirdetik. A többi között a kertészet és állattenyésztés, a vízgazdálkodás, az erdészeti potenciál megőrzése, az élelmiszer-feldolgozás, a környezetbarát technológiák alkalmazása, a szárítókapacitási és terménytároló gondok megoldása kerülnek előtérbe.

A vigasságon minden bizonnyal ilyen témák is előkerültek, de valószínűleg fontosabb volt a felszabadult kikapcsolódás, amely Dávid Zoltán polgármester pohárköszöntőjével vette kezdetét.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.