Lassan 20 éve, hogy hol a gyerekeket tanítja a foci alapjaira, hol a felnőtteknek magyarázza a győzelemhez szükséges taktikát. Délelőtt optikusként dolgozik saját vállalkozásában, de délután és hétvégén felveszi a csapatmelegítőt és a pálya széléről vezeti, irányítja csapatát.
Aki legalább egyszer járt már a rákóczitelepi focipályán, amikor a Rákóczi Vasas felnőtt csapata játszott, biztosan észrevette Polyák Lászlót. Nem nehéz, hiszen a meccsen sokszor a szurkolók hangját is túlharsogva ad taktikai utasítást játékosainak. A Rákóczit saját számításai szerint már több mint 500 mérkőzésen vezette. A kispadon nem dől hátra, nem szotyizik unottan meccs közben. Állandóan ezer fokon ég, mindegy, hogy edzést tart vagy meccsel a csapattal.
Tudja, milyen a pályán lenni, hiszen valaha ő is igazolt labdarúgó volt. Az aktív focit 22 évesen hagyta abba, mielőtt bevonult katonának, stabil tagja volt az NB III-as OMTK-nak. A seregben focizott a Határőr Dózsában, de miután leszerelt, már nem tudott visszakerülni az OMTK csapatába. Elment Fábiánsebestyénre, majd a Rákócziba igazolt, de ez már amolyan hattyúdal volt, így abbahagyta.
Ha nem megy a pályán, megy majd mellette
De jött az új kihívás, az edzőség. Azt mondja, kódolva volt, hogy edző lesz, hiszen még aktív labdarúgó korában az ificsapatnál ő tartotta a bemelegítő edzéseket, akkori edzője, Berta József már láthatta benne, hogy van érzéke ehhez a munkához. 1991-ben megszerezte az alapfokú edzői képesítést, de néhány évig nem ült a kispadra, erre egészen 1997-ig kellett várnia, amikor az akkor megye III-as Rákóczi Vasashoz került. Már az indulásnál nagy sikert ért el, hiszen első évében megnyerte a csapattal a megye III-at, és feljutott a megye II-be.
– Az jó év volt, mindenkit megvertünk, kiváló csapat volt tele orosházi játékosokkal. Ebben az időszakban játszottunk az akkor a BL-ben szereplő Dunaferrel és a Békéscsabai Előrével a Magyar Kupa főtábláján is. Ezek emlékezetes idők voltak, főleg, hogy a végén már a megye I-ben játszhattunk – emlékezik vissza.
A Rákóczinál 2004-ig volt edző, ezt követően privát munkájának élt. 2006-ban újra visszatért a focihoz, de nem a felnőttekhez, hanem a gyerekekhez. Az Orosháza FC-hez került, előbb az U15, majd az U17 vezetőjeként, majd jött három év az ifikkel.
– A srácokkal jó volt együtt dolgozni, folyamatosan a dobogón voltunk, 2011-ben meg is nyertük az ifjúsági bajnokságot az NB II-ben. Ez érdekes év volt, hiszen ekkor már újra a Rákóczi edzője is voltam, így két csapatot vittem egyszerre. Ekkor döntöttem úgy, hogy a legjobb ifistákat beépítem a Rákóczi felnőtt csapatába, így 7-8 srác már folyamatosan ott is játszott. A terv bejött, mindkét helyen nagyot alkottak, bírták a terhelést – mondja.
Elviszik a legjobbakat
Az OFC-től az OMTK-ULE 1913 egyesülethez került, ahol 2011-2014 között szakmai vezetőként is tevékenykedett, párhuzamosan a Rákóczis edzőség mellett. Az élet pedig úgy hozta, hogy az elmúlt hetekben ismét szerepet vállalt az utánpótlás klub munkájában.
Azzal, hogy évekig dolgozott gyerekekkel, komoly rálátása van az orosházi utánpótlásra.
– A helyzet nem egyszerű, hiszen főleg az idősebb korosztályban kevés a gyerek. 14 éves korig nincs baj, sokan vannak, tehetségesek, sorra nyerik is a tornákat. Innentől kezdődik a gond,
hiszen a nagyobb klubok, akadémiák elkezdik “rabolni” a tehetséges gyerekeket. Itt van az első törés, hiszen a legjobbak elmennek, nem jönnek a megszokott eredmények, így jön az újabb lemorzsolódás.
Ehhez társul, hogy ekkor már fontos lesz a tanulás, sokan nem tudják ezt a sporttal összeegyeztetni, emiatt pedig még többen maradnak el a csapatoktól. Így tovább bomlik a csapatszerkezet és a csapategység. És az is komoly kihívás nekünk, edzőknek, hogy a rengeteg egyéb inger, program, és a számítógépes világ nagyobb vonzerőt jelent a fiataloknak, mint a sport, ahol keményen és kitartóan kell edzeni, dolgozni – festi fel a valóságot Polyák László.
Ha nem a pályán van, akkor az optikában dolgozik
De nem kesereg sokat, nem olyan ember. A foci a szívszerelme, de eredeti szakmájában is sikeres. Optikusként vezeti a családi üzletet, amit édesanyja közel 10 éve teljesen átadott neki. Most már nem a pult mögött áll, hanem a hátteret biztosítja a vállalkozáshoz. Délelőtt mindig az optikában dolgozik, délután pedig jön a foci.
– A legfontosabb, hogy biztosan működjön minden az üzletben. Ebben hatalmas segítség, hogy kiváló kollégák dolgoznak mellettem az optikában, így ha nem vagyok itt a foci miatt, akkor is megy a bolt, viszik az üzletet. Nem egyszerű két helyen is maximális erőbedobással dolgozni, viszont én máshogy nem tudom. Vagy csináljuk rendesen, vagy hagyjuk az egészet a fenébe – vallja a tőle megszokott őszinteséggel.
A tavaszi bajnokságra koncentrál
Bár azonnal hozzáteszi, az utóbbi években azért könnyebb összeszervezni a dolgokat, hiszen mióta megépült a műfüves nagypálya, már sötétedés után is lehet edzést tartani, ami sokat segít az időbeosztásban. Erre szükség is van, hiszen a Rákóczi Vasas a vártnál gyengébben szerepel az idei bajnokságban. Ez főleg bosszantó lehet a tavalyi ezüstérem után. De nem keseregnek, hanem dolgoznak, Polyák László a héten kezdte meg a csapat felkészítését a tavaszi szezonra, és ahogy mondja, benne van a gárdában a dobogós helyezés, ami alapot jelenthet jövőre. Fiatal és jó játékosokból áll a csapat, a mester pedig mindent ki akar belőlük sajtolni, úgy számol, tavasszal 14 meccsből 12 összecsapást meg kell nyerniük.
Mindezt több évtizedes tapasztalataira alapozva mondja.
– Így visszatekintve az elmúlt 20 évre, azt hiszem, nem szégyenkezhetem. Nem számoltam még össze, de legalább 50 olyan játékosom volt, akikkel utánpótlás edzőként foglalkoztam, és később vagy a Rákócziban nálam, vagy más felnőtt csapatokban stabil játékosok lettek. Szerencsés vagyok, mert a civil munkám is szeretem, és olyan helyen dolgozom, ami mellett teljes emberként alkothatok a hobbimban, a labdarúgásban. Az életem a foci, nem adnám fel semmiért. Nincs annál nagyobb öröm egy edzőnek, amikor csillognak a gyerekek szemei egy győztes meccs után, vagy amikor a felnőtt csapatnál a fiúk megköszönik a bizalmat egy megnyert rangadó végén – vallja Polyák László, a Hét embereként.