- hirdetés -

Évzáró vacsorára gyűltek össze az orosházi birkózók, edzők, szülők, támogatók szombaton, az Orosházi Spartacus Birkózó Klub birkózótermébe. A mintegy kétszáz meghívott ezúttal a szokásos szőnyegek helyett szépen terített asztalokat talált a csarnokban.

Az elmúlt évet és a klub előtt álló jövőbeli feladatokat Szél Attila klubelnök foglalta össze.

– Azt gondolom, hogy jó évet zártunk. Érvényesült a papírforma. Országosan a legjobb tízben végeztünk, bár a pontos számításokat a szövetség még nem adta közre. Több országos bajnokunk, válogatottunk, U23-asbajnokunk volt a most záruló esztendőben. Volt már jobb szezonunk, de a sikereket tekintve 2015-re sem lehet panasz. Kitettek magukért a gyerekek, mi pedig büszkék lehetünk rájuk – emelte ki Szél Attila.

Az ilyen év végi számadásnál mindig szóba kerülnek az anyagiak, most sem lehet kikerülni ezt a témát. Bár még mindig szép összeggel segít az önkormányzat, ez a forrás tavalyhoz képest lényegesen megcsappant. Szerencsére az elmúlt évek kimagasló eredményeit figyelembe véve, az eddigieknél nagyobb támogatást kaptak a szövetségtől. Ennek köszönhetően, bár egy-két dologról le kellett mondaniuk, viszonylag zökkenőmentesen vették ezt az évet. – Azért jó lenne, ha az év végén a Mikulás, vagy a Jézuska még meglepne minket egy csomaggal – tette hozzá a klubelnök.

Szél Attila a jövőre nézve elmondta, bízik abban, hogy az a néhány serdülő versenyzőjük, akik idén végig verték az országot, kadett korba felkerülve ki fogják vívni a válogatottságot. – Ha több válogatott versenyzőnk van, az a sikereken túl anyagilag is sokat jelent az egyesületnek, hisz mind a szövetségtől, mind a szponzoroktól több támogatás érkezik. Mindent figyelembe véve bizakodva nézünk a következő év élé – emelt ki.

Az ünnepi évzáró értékelés után az egyesület díjazta legsikeresebb versenyzőit, majd átvette a főszerepet a zene, a jókedv és a kulináris örömök.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.