- hirdetés -

A gyerekeknek vannak jogaik. Például, hogy tudják, mi és miért történik velük. Indul egy képzés, Orosházán is, hogy mind inkább segíthessenek a szakemberek a legkisebbeknek.

„Beültettek egy buszba, a tesómat kitették egy csecsemőotthonban, minket vittek tovább intézetbe. Nem mondtak semmit, hogy hova megyünk.” (Barbi, 22)

„Nevelőanyu sokszor megütött. Kék foltok voltak rajtam, nem mertem átöltözni tornaórán. Senkinek nem mondtam el, azt hazudtam, csak beütöttem.” (Vivi, 35)

„A kórházban szó volt arról, hogy csecsemőotthonba kéne vinni a kisbabámat, de én nem szerettem volna. Nevelőanyám mondta, hogy ha megtartom, mellettem fog állni.  Az elejétől fogva együtt voltunk a babával. Senki nem szól bele a nevelésembe.” (Réka, 22)

Magyarországon közel 22 ezer gyerek él állami gondoskodásban. A szakemberek felelőssége, hogy megfelelő színvonalú ellátást biztosítsanak számukra, a gyerekjogok tiszteletben tartása mellett. November 20-a a Gyermekjogok Világnapja, ennek alkalmából az SOS Gyermekfalvak ingyenes gyermekjogi képzést hirdet szakembereknek Orosházán. Az elmúlt időkben egyre többet hallani a gyerekotthonokban történő bántalmazásokról, visszaélésekről, ezért lépett az SOS.

– Minden gyereknek alapvető joga, hogy biztonságban nőhessen fel, korának megfelelő tájékoztatást kapjon, részt vehessen az őt érintő döntésekben, értse, hogy mi miért történik vele. Az elmúlt időkben egyre többet hallunk a gyerekotthonokban történő bántalmazásokról, visszaélésekről.  Arról, hogy jó dolgok is megesnek velük, szinte semmit. Az SOS ezért gyerekjogi képzést indít gyermekvédelemben dolgozóknak – mondta el Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai igazgatója.

Az Európai Bizottság támogatja a képzést, amely része egy nemzetközi projektnek. Nyolc európai uniós tagország vesz részt a programban: Magyarország mellett Bulgária, Horvátország, Észtország, Franciaország, Olaszország, Lettország és Románia. Várhatóan januártól indulnak a kétnapos képzés-sorozatok, amelyek révén mintegy 800 gyermekvédelmi szakellátásban dolgozó szakembert érnek el.

Magyarországon öt képzést valósítanak meg (ingyen), 6 különböző helyszínen, Orosháza az egyik, továbbá Budapesten, Kecskeméten, Kőszegen, Szegeden és Nyíregyházán lesz ilyen képzés. A gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók jelentkezhetnek ezen az e-mail-címen: viktoria.szotyori@sos.hu

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.