- hirdetés -

A következő kézművesvásár november 15-én lesz. Ezúttal azonban már nem a főtéren, hanem a művelődési központban.

Lekvárok, sajtok, szörpök, fűszerek, méz és szappan – Oros-Kosár minden hónap harmadik vasárnapján. Az orosházi, környékbeli és távolabbi településről érkező kisiparosok és kézművesek március óta érkeznek havonta egyszer városunkba, hogy kínálják portékáikat. Az eltelt hónapok alatt kis műsorokkal, állatsimogatóval is kedveskedtek a szervezők a vásárra érkezőknek.

November harmadik vasárnapján, 15-én is lesz vásár, a helyszín azonban már nem a főtér – a hideg elől a művelődési házba, illetve annak előterébe húzódnak az árusok, ide várják a vásározókat, és ezúttal is lesznek kézműves foglalkozások.
Kiss Lászlótól, a Jövő Építők TDM elnökétől megtudtuk, januártól teljesen új struktúrával jelentkezik az Oros-Kosár. Minden hónap második szombatján, piaci napokon gyűlnek össze a kézművesek és kisiparosok az Árpád-kertben, illetve a művelődési házban. A vásár miden alkalommal kézműves foglalkozásokat és színpadi programokat is kínál majd a 2016-os évben.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.