- hirdetés -

Befejeződött a szilárdhulladék gazdálkodási rendszer fejlesztése a dél-alföldi régió nyolcvanhat településén – jelentették be a regionális önkormányzati társulás (DAREH) hétfői, békéscsabai projektzáró rendezvényén.

A projektre összesen 15 milliárd forintnyi forrást biztosított az Európai Unió és a magyar állam.

A 390 ezer ember életkörülményeit javító beruházás eredményeképp 300 százalékkal nő a hasznosítható hulladékmennyiség és 73 százalékkal csökken a lerakással ártalmatlanított hulladéktömeg – mondta a projektzáró rendezvényen Dávid Zoltán, a DAREH elnöke. Kifejtette: a beruházás főbb céljai közé tartozik a hulladékképződés csökkentése, az újrahasznosítás arányának növelése, továbbá a környezet terhelésének enyhítése.

Nagy Ferenc, Békéscsaba alpolgármestere köszöntőjében a 86 település közös sikerének nevezte a projekt lezárását, és reményét fejezte ki, hogy az éppen átalakulóban lévő hulladékkezelési törvény előírásainak az üzemeltetés során is meg tudnak majd felelni a tagok. Örömét fejezte ki, hogy Békéscsabán épült meg a 120 ezer tonna éves kapacitású hulladékfeldolgozó-üzem és válogatómű.

Reiser Bálint, Dávid Zoltán és Nagy Ferenc avatja a válogatóművet (MTI Fotó: Rosta Tibor)
Reiser Bálint, Dávid Zoltán és Nagy Ferenc avatja a válogatóművet (MTI Fotó: Rosta Tibor)

Reiser Bálint, a kivitelező Közgép Zrt. projektfelelőse elmondta: a 646 napig tartó kivitelezés során 60 vállalkozás összesen 300 munkavállalója dolgozott a projekten. Magyarország egyik legkorszerűbb, új hulladékfeldolgozójában 1100 méter szállítószalag és száznál több gép együttesen működik majd, az üzembe 250 tonna acélszerkezetet és 15 ezer köbméter betont építettek be – ismertette. Hozzátette: a válogatóműben európai mércével is a legmodernebb technológiát használják majd, a hulladékválogatás optikai- és röntgenelven történik, biztosított lesz itt mind a kommunális-, mind a szelektív hulladék feldolgozása, és a rendszer nemcsak az apríték, hanem a hasznosítható másodnyersanyag leválogatását is képes kezelni.

Arról, hogy mi is a DAREH, és mit csinál, ez a rövidfilm ad választ

A békéscsabai üzem várhatóan 2016 első negyedévében kezdi meg az üzemelést. A beruházás eredményeként Békéscsabán 30 ezer tonna kapacitású komposztálót is építettek. Orosházán, Makón, Szentesen és Szeghalmon új átrakó állomásokat; Dévaványán, Gyulán, Makón, Mezőhegyesen, Orosházán, Szeghalmon és Vésztőn új hulladékudvarokat hoztak létre.

Kihelyeznek összesen 140 ezer db 120-240 literes sárga, kék és zöld színű szelektív hulladékgyűjtő edényzetet, 4 ezer db 1100 literes kék és sárga szelektív hulladékgyűjtő konténert, 30 ezer db 300 literes komposztáló edényzetet, 5 ezer db 60, és 5 ezer db 80 literes edényzetet, valamint 60 db görgős konténert a hulladékudvarok kiszolgálására.

A hulladékszállítás környezeti terhelésének mérséklését segíti elő a projekt keretében 35 új kukásautó és más járművek, amelyek modern erőforrásaikkal a jelenlegi üzemelő típusoknál kevesebb szennyező anyagot juttatnak a levegőbe. Arról, hogy a lakosságot hogyan érinti majd az új projekt elindulása, itt írtunk bővebben.

A DAREH rendszerről készített korábbi írások ide kattintva találhatók.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.