- hirdetés -

A népszerű beszélgetős műsor pénteki vendégei: Bánfi Antal kőfaragó, senior standard versenytáncos, az egykori legendás Dzsuvox zenekar tagja, Bánfi Attila mérnök, Bánfi Viktória nyelvtanár és Bánfi Gábor szobrászművész.

A 2013. február 8-án indult Alma a fájától című beszélgetős est sorozat immár tizedik alkalommal jelentkezik a művelődési központ Szokolay Sándor terméből. A november 6-i rendezvény vendége Bánfi Antal és családja, akik nem csak Orosházán, de országosan, sőt a világ számos szegletében váltak ismertté. Deák Györgytől, az Alma a fájától házigazdájától megtudtuk, a műsor célja, hogy ismert és elismert orosházi embereket mutassanak be.

– Mit jelent számukra a családi kötődés? Az „almák” hogyan, miképpen viszik tovább az örökséget, messzire gurulnak-e a fájuktól? Folyamatosan csiszolgattuk, alakítgattuk a műsort. Mostanra saját arculattal, széles támogatói körrel rendelkezünk. Kialakultak azok a dramaturgiai fordulatok, a műfaji sokszínűség, amellyel érdekfeszítővé válik a velünk töltött másfél óra. Messzemenően igénybe vesszük a technika adta lehetőségeket. Az internet segítségével élő műsorba kapcsoltunk már Kanadától Svédországon át Spanyolországig számos meglepetésvendéget. Országos hírességek is megtisztelték vendégszékünket, így Pálos Zsuzsa színművész, Ráday Mihály városvédő, Barabás Évi, az RTL Klub műsorvezetője is. Első meghívottunk a néhai Károlyi Fülöp Béla író és családja volt, de megfordult nálunk többek között K. Tóth László karnagy, a Nóbik család, Verasztó Antal helytörténész, Dr. Dani Győző háziorvos, Kárai Tamás Európa-bajnok autóversenyző, Pusztainé Szabó Margit iskolaigazgató, továbbá egy igazán nagy család, az SOS Gyermekfalu is – emelte ki Deák György.

Szándékaik szerint ez egy családbarát, értékteremtő műsor marad a jövőben is, amit megkímélnek a bulvárosodástól. – Hisz  ha a néző érzi azt, hogy mindent megtesznek, hogy ő jól érezze magát, akkor legközelebb is eljön hozzánk – emelte ki a műsor házigazdája.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.