- hirdetés -

Munkája közben leginkább az alkotás folyamata motiválja. Szeret olyan kézzel fogható anyagokkal dolgozni, mint a kő, az agyag, vagy a gipsz. A végeredmény iránti kíváncsiság mindig lendületet, motivációt nyújt számára. A sokat dolgozó és sokat utazó Bánfi Gábor szobrász-restaurátor művész kapta a stafétát.

Staféta című sorozatunkban olyan orosháziakat mutatunk be, akik érdekes foglalkozást választottak, kimagasló eredményeket értek el. Az interjúalanynak a végén át kell adnia a stafétát. Melega Tamástól, a Magyar Állami Operaház vadászkürtösétől Bánfi Gábor kapta.

Középiskolás éveit ugyanabban a szegedi művészeti szakközépiskolában töltötte, amelybe évekkel korábban első mestere, édesapja is járt. Gábor már ekkor rengeteget rajzolt és szobrászkodott.  Később, amikor Budapesten a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanult, akkor vált számára egyértelművé, hogy restaurálással, illetve szobrászattal szeretne foglalkozni. Sikeresen el is végezte a szobrász-restaurátor szakot.
– Az egyetem elvégzése után tapasztaltabb restaurátoroknál kaptam munkát, akiktől sokat tanulhattam, hogyan is történik a restaurálás a gyakorlatban. A mai napig sokat dolgozom velük együtt – tudtuk meg Bánfi Gábortól.

Kitartás és rengeteg kreativitás kell

Munkája miatt az ország számos pontján megfordult már. Kisebb szobrászati munkái vannak például Pusztaföldváron és Szegeden, restaurátorként dolgozott már többek között Budapesten, Pécsett, Székesfehérváron, Sárospatakon, Győrben és Szentendrén is.

Bánfi Gábor
Bánfi Gábor

– Minden munkám más és más, nem lehet klisék alapján dolgozni, minden műtárgyon más probléma adódik, amelyekre igazából csak a vizsgálatok során lehet „receptet írni”. Eddig talán a Győr főterén lévő Mária szoborkompozíció restaurálása volt igazi kihívás számomra, annak rendkívüli komplexitása miatt. Előbb a 3 és fél tonnás szobrot kellett leemelni az alatta kettéhasadt vörösmárvány oszlopról, majd ezután az egész emlékművet és az oszlopot is restaurálni kellett. Azonban a mostani munkám is kitartást és rengeteg kreativitást igényel. Jelenleg a füzéri gótikus várkápolnán dolgozunk, ami nagyon töredékesen maradt ránk, és ennek a rekonstrukciós és restaurátori munkálatai is rendkívül összetettek. A kápolnából jóformán csak a falak és rengeteg kőtöredék maradt fent. Ezekből rekonstruáltuk a gótikus ülőfülkéket, mérműves ablakokat és a csillagboltozatot is – emelte ki az orosházi szobrász-restaurátor művész.

Bánfi Gábor igen büszke a Gyopárosfürdőn található kőből kifaragott Szent-Györgyi Albert szobrára, mely alkotásról a művészeti lektorátus is elismerően nyilatkozott. Azt is megtudtuk, hogy pár héttel ezelőtt pedig Sárospatakon ICOMOS díjjal tüntették ki azt a középkori épületegyüttest, aminek a restaurálási munkálataiban ő is aktívan részt vett.

– A szobrászatban leginkább az alkotás folyamata izgalmas számomra, a restaurálásban pedig a tárgynak a történetisége, kora, szépsége fog meg, valamint az a tudat, hogy „meghosszabbíthatom egy kulturális örökségünk életét”.

 

A tehetséges művész városunkat is szépítette már munkáival. A főtér kialakításakor az ő vezetésével történt a Kossuth szobor áthelyezése, mely emlékművön állagmegóvási munkálatokat is végzett. Az Arad felé mutató szobor jelenlegi talapzatába 2012 augusztusában még egy időkapszulát is elhelyeztek.

Gábor nevéhez köthető még például az Árpád-kertben lévő Hősok szobrának a restaurálása vagy a főterünket ábrázoló térplasztikája, melyről korábban itt írtunk.
– Örömmel nézem a főtér mellet található bronz „tapintható láthatatlan” alkotásom, ahogy a gyerekek érdeklődve nézik, simogatják az apró épületeket, kérdezgetik a szüleiket, hogy melyik épület merre van – osztotta meg velünk egy személyes élményét az egyik orosházi munkájával kapcsolatban.
– Szeretnék minél több nívós műemléket restaurálni, de szeretném, ha jutna időm szobrászkodni is. Na és a családra is minél több időt szeretnék szánni. Két szép gyermekem van, aminél többet nem is kívánhatnék… – tette hozzá Gábor.

Bánfi Gábor a stafétát egyik gyermekkori barátjának, Szabó Noémi testépítő világbajnoknak adta át.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.