- hirdetés -

Hasznos szakmai fórum, szórakoztató programok, kirakodóvásár és minden, ami a mézzel összefügg. A főtéren Viharsarki Mézes Napot tartott az Orosháza Város és Körzete Méhész Egyesület.

Kegyes(ebb) volt az időjárás a mézesekhez idén. A korábbi évekhez képest sokkal szebb arcát mutatta, még ha hűvös és borús is volt a szombat szeptember 5-én.

Az édes finomság jegyében szervezett nap keretében több standon kínáltak mézet, válogatni, kóstolni is lehetett. Ahol jártunk, az olajretek volt az újdonság, és a sláger, de a klasszikus ízek is kelendőek voltak. Kézműveskedés, süteménydíszítés várta a legkisebbeket. A szervezők mézzel készült ételek sorát, mézes sütemények bemutatóját is az érdeklődők elé tárták. Méhész történeti bemutatón kérdezősködhettünk a mézkészítés mikéntjéről. A méz és a méhészet ismét közösségi térré változtatta a főteret.

Édes finomság jegyében telt a nap Fotó: Rajki Judit
Édes finomságok jegyében telt a nap (klikk a képre) Fotók: Rajki Judit

Muszka Kálmán, az egyesület elnöke hasznosnak és sikeresnek nevezte a szakmai fórumot, amelyre a környékből is számos méhész érkezett. Az előadók különböző területeket fedtek le előadásaikkal, a tervek szerint ezt a fajta segítséget a jövőben is igyekeznek megadni a méhészeknek.

A színpadi produkciókban a helyi művészeti csoportok kaptak lehetőséget a bemutatkozásra – minden korosztályból és számos stílust felvonultatva. A fellépők sorát délután a Bagaméri Projekt zárta (volna). Sajnálatos módon azonban esküvő kezdődött vele egy időben a házasságkötő teremben. Emiatt a koncertet nem tudták befejezni, hogy az esküvői szertartást ne zavarják.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.