- hirdetés -

Még néhány hét és minden a helyére kerül az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület új székházában, a Civilek Házában.

Mint korábban megírtuk, a júniusi soros ülésén a képviselő-testület jóváhagyta, hogy a Képessy utca 3. szám alatti, önkormányzati tulajdonú ingatlant használatra megkapja az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület. Az eltelt időszakban az egyesület tagjai és önkéntesei folyamatosan dolgoztak a jó ideje használaton kívüli épületben: kitakarítottak, kisebb felújításokat végeztek, rendbe tették az udvart.

– A földszinti rész szinte teljesen kész, itt kap helyet az ételosztás – így a téli időszakban sem kell az embereknek a hidegben ácsorogniuk, kint az utcán. Aki szeretné, helyben is elfogyaszthatja az ételt, kulturált, rendezett körülmények között. Az egyik helyiségben adományhelyet működtetünk, ahol kedden és csütörtökön, délelőttönként lehet válogatni a gyermek és felnőtt ruhák közül. Szükségünk lenne, működő háztartási és műszaki cikkekre is, sok nehéz helyzetbe lévő embernek tudnánk segíteni – tájékoztatott Ilyés Gábor, az egyesület elnöke.

Az adományhely kedden nyitott a Képessy utcai épületben (Fotó: Rajki Judit)
Az adományhely kedden nyitott a Képessy utcai épületben (Fotó: Rajki Judit)

Munka továbbra is van bőven, az emeleti részbe alakítják ki a civil szervezetek számára azt a részt, ahol az ügyeiket intézhetik. Ehhez megfelelő eszközöket is szeretnének biztosítani – számítógép, internet, asztalok – ám ez utóbbiból hiányt szenvednek, így akinek van feleslegessé vált íróasztala, azt szívesen fogadják.

– Több nyugdíjas szervezet is jelezte, hogy szeretnének helyet kapni a Civilek Házában, ezt örömmel fogadtuk és teljesítjük. Arra is lehetőségük van, hogy kisebb összejöveteleket rendezzenek. Egyelőre ismerkednek az emberek új helyünkkel, már három alkalommal tartottunk itt ételosztást. A tervek szerint augusztus végére végzünk a munkálatokkal, és reményeink szerint onnantól kezdve igazi közösségi térré változik majd a Szőlő városrészben a Civilek Háza – emelte ki Ilyés Gábor.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.