Gyógyszerészek, akik tudományos munkába fogtak

Rangos szakmai versenyre és tartalmas kísérő programokra mintegy 200 gyógyszerész érkezett a hét végére városunkba.

Orosháza ad otthont az 50. jubileumi Rozsnyay Mátyás Emlékversenynek. Az országos megmérettetés a fiatal gyógyszerészek fontos fóruma, idén 29 tudományos munkával érkeztek.
– A rendezvény 50 éve a beteg emberek szolgálatában áll, az egészségügy jobbítását szolgálja – hangsúlyozza Dr. Herczegfalviné dr. Abonyi Etelka. Az orosházi szakgyógyszerész a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Békés Megyei Szervezete elnökeként szervezte a május 8-a és 10-e közötti eseményt. – Szeretném, ha elődeinkhez méltóan tudnánk megünnepelni hivatásunknak egyik fontos jubileumi fórumát, színvonalas szakmai előadásokkal, melyek mellé a szakmai kapcsolatok bővítésére alkalmas szabadidős programok társulnak – nyilatkozta az elnök.

A megnyitón Fejes Róbertné alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, az Evangélikus Vivit Kórus pedig Szokolay Sándor-művel állt a vendégek elé. Mint kiderült, a szerző sógora jeles gyógyszerész volt.

 Dr. Herczegfalviné dr. Abonyi Etelka köszöntője a megnyitón (Fotó: Rajki Judit)

Dr. Herczegfalviné dr. Abonyi Etelka köszöntője a megnyitón (Fotó: Rajki Judit)

A szakma jeles képviselői vannak jelen a versenyen, mint elhangzott, ez az együttlét a szakma ünnepének is nevezhető jelentőségű.

Orosháza-Gyopárosfürdő számára kiemelkedő lehetőség, hogy helyszíne lehet az idei rendezvénynek. Az Alföld Gyöngye Hotel a bázisuk, természetesen a fürdőben, Gellértegyházán is látogatást tesznek a vendégek. A főtéren a szabadtéri színpadon az Orosházi Fúvószenekar és az Orosházi NKC mazsorett szakosztálya adott műsort pénteken este, az evangélikus templomba pedig hangversenyre voltak hivatalosak.

Az eredményről és a részletekről a későbbiekben még hírt adunk, főleg, hogy egy orosházi (dr. Herczegfalvi Csanád) és egy medgyesegyházi (dr. Nádasdi Zsófia) gyógyszerész is versenyben van.



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás