42 évvel ezelőtt adott vért először. Az eltelt évtizedek alatt összesen 127 alkalommal nyújtotta kezét, sok emberen segítve ezzel.
Paulik Zoltán Csorváson született 1950-ben, az általános iskola befejezése után lakatosnak tanult az orosházi, akkor még 612. számú szakmunkásképzőben. Az öblösüveggyártól ment nyugdíjba.
– Minden a sorkatonai szolgálat idején kezdődött, akkor még a véradások fejében kapott szabadság miatt vállaltam, hogy adok vért, később már a segítségnyújtás és egészségi állapotom megtartása vezérelt – mesélt a kezdetekről Paulik Zoltán.
Mint mondta, az évek alatt számára oly természetessé vált, hogy rendszeresen adjon vért, mint másnak az, hogy reggel felkel és megy dolgozni. Minden egyes alkalommal végiggondolta, hogy mit jelent egy véradás, segíthet három emberen, sőt később, amikor felesége beteg lett, meg is tapasztalhatta, hisz neki is szüksége volt vérre. Évente 3-4 alkalommal (ennyiszer adható – a szerk.) ment a véradásokra, amikre vagy meghívót küldtek, vagy ha épp nem érkezett, utánajárt az időpontnak.
– Soha nem volt bennem félelemérzet, sőt, amikor vért adtam, mindig sokkal jobb lett a közérzetem is, nem is nagyon voltam beteg.
A 42 év alatt talán 3-4 alkalommal történt meg, hogy kaptam egy telefont: azonnal menjek vért adni – műtéthez vagy épp egy balesethez kellett sürgős segítség
– emelte ki Paulik Zoltán.
Március végén betölti a felső, 65 éves korhatárt, így már többször nem adhat vért. Utoljára tavaly október 9-én volt véradáson, 127-szeres véradóként fejezte be e több évtizede tartó nemes cselekedetét. A fiataloknak azt üzeni, ne féljenek attól az apró tűszúrástól, hisz a véradással nemcsak emberek életét menthetik meg, de sokat tehetnek egészségük megőrzése érdekében is.
