- hirdetés -

Több mint húsz, kézműves termékeket előállító és forgalmazó vállalkozó kínálja majd portékáit március 22-én, vasárnap Orosháza főterén. Lekvárok, sajtok, szörpök, fűszerek, méz és szappan – Oros-Kosár minden hónap harmadik vasárnapján.

Minőségi alapanyagokból, házilag, nagy szakértelemmel. Így készülnek azok a kézműves termékek, amelyekhez termelői piacokon juthatunk hozzá. Készítőik szerint a minőség garantált, az ízek valódiak, a termékekről pedig bátran lehet kérdezni.
– Szegeden, Szentesen és Hódmezővásárhelyen már jó ideje működik a termelői piac, összekovácsolódtak az árusok, és kialakult a vásárlói kör, keresik termékeinket – tudtuk meg az orosházi házi szappan készítőjétől. Németh Csilla úgy gondolta, Orosházán is kelendők lehetnének a kézműves termékek, a város pedig gazdagodna a termelői piaccal, ezért szorgalmazta az Oros-Kosár létrejöttét. Az ötletgazda kiemelte, a piac keretében minden hónapban helybe viszik a kiváló kézműves termékeket, Csilla azt reméli, ahogy Szegeden, úgy Orosházán is a családok kedvelt programja lesz a vásár.

Cérnametéltől a nagykockáig, külföldre is jut Asztalosék több mint 20-féle házi tésztájából (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Cérnametélttől a nagykockáig, külföldre is jut Asztalosék több mint 20-féle házi tésztájából (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Az ötletet felkarolta a Jövő Építők TDM, amely segít a helyszín kialakításában, a vásár szervezésében, hirdetésében. Kiss László, az egyesület vezetésével megbízott alelnök  az OrosCafénak elmondta, eddig 25 termelő jelezte: elhozza termékeit az orosháziaknak, de továbbra is várják a jelentkezőket (Tourinform iroda, 68/414-422).

Orosházi szappan, Drahota Robi méze és Trnkóczi Jánosné Zsuzsa néni mézeskalácsai, valamint Asztalosné Szilágyi Julianna száraz tésztája – ezeket a helyi termékeket már biztosan megtaláljuk a főtér rendezvényterén, március 22-én, vasárnap 11 óra és 16 óra között.

Asztalosné Szilágyi Julianna 25 évvel ezelőtt, március 11-én kapta meg a kisiparos-engedélyt, a tésztakészítéshez szükséges gépeket, tudást és elkötelezettséget édesanyjától örökölte, aki még 1979-ben kezdte árulni a házilag készített tésztáit.
– 25 év vagyunk a piacon, és folyamatos a kereslet a tésztáinkra – emelte ki Asztalosné, aki az Oros-Kosártól azt várja, hogy szélesebb körben ismerjék meg az orosháziak a kiváló helyi termékeket, és ha lehet, ezeket részesítsék előnyben.

Változás a TDM-nél

Két év után leköszönt a Jövő Építők TDM éléről Dedák Angéla, az egyesület vezetését március 9-étől, átmenetileg Kiss László vette át. Megtudtuk, az egyesület taggyűlése még ebben a hónapban összeül és dönt az új elnök személyéről – jelenleg egy jelölt van, Kiss László. Dedák Angéla a fővárosban folytatja, hálózatvezető lesz a Budapest Fesztivál és Turisztikai Kft-nél. Kiss László kiemelte, a feladatok adottak, sőt, az Oros-Kosárral bővülnek is.

– A városban mindenhol kevesebb pénz jut a feladatokra, így mi is alacsonyabb összeggel gazdálkodhatunk idén. Ennek ellenére nem szeretnénk lejjebb adni a szinten. A helyi értékeket és Gyopárosfürdőt a lehetőségekhez mérten továbbra is kiemelten promotáljuk, valamint továbbvisszük eddigi rendezvényeinket is – mondta el az elnök, hozzátéve: az internetes megjelenésekre továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.