- hirdetés -

Tavaly októbere óta áll Dávid Zoltán polgármesterként Orosháza élén. Miután a város működését megalapozó költségvetést elfogadták a képviselők, interjút kértünk a város vezetőjétől. Szó lesz benne költségvetésről, arról, hogy az MSZP nem tartotta be az ígéretét, megtudjuk, miért csökkent a sporttámogatás keretösszege és hogy elmegy-e a kórház elé szervezett demonstrációra.

Eltelt közel 5 hónap, mióta megválasztották polgármesternek. Ilyennek képzelte ezt a munkát?

Ilyennek. Elég régóta rálátással vagyok az önkormányzati munkára, az elmúlt években önkormányzati képviselőként az éppen regnáló polgármesterrel együtt dolgoztam. Így nem ért nagy meglepetés azzal kapcsolatban, milyen feladatok várnak rám.

Azért mégis csak más a polgármesteri pozíció, mint önkormányzati képviselőként részt venni a testület munkájában.

Teljesen más természetesen. Képviselőnek lenni szolgálat, és ez igaz a polgármesterre is, de még nagyobb felelősséggel, hiszen az egész várost, minden itt élő érdekeit kell képviselnem, függetlenül attól, hogy a Fidesz színeiben választottak meg Orosháza élére. A pártok vezetőit, civil szervezetek, egyesületek képviselőit és a magánembereket is meg kell hallgatnom, és a lehetőségekhez képest a legjobb megoldásokat kell megtalálnom úgy, hogy az a legtöbb ember javát szolgálja. Persze ez nem egyszemélyes feladat, számítok az alpolgármesterekre,  képviselőtársaimra, és a városházi dolgozók munkájára is.

A választás tavaly október 12-én véget ért, Orosháza polgárai hoztak egy döntést, amit mindenki elfogadott. Most már dolgozni kell legjobb tudásunk szerint, megoldani a felmerülő gondokat, mégpedig úgy, hogy ez ne csak egy-egy réteg, hanem az orosháziak érdekeit szolgálja.

Nyitott vagyok mindenki felé.

Önt elsősorban a szociális területről ismerik, hiszen évtizedeken keresztül ott dolgozott, végén már egy megyei intézmény vezetőjeként. Mennyiben másabb a polgármesterség az eddigi munkájánál?

A családsegítő szolgálatban kezdtem 1989-ben mint családsegítő, utána kerültem el Szarvasra a szociális otthon vezetőjének. A város vezetőjeként már sokkal komplexebb a feladatom, hiszen itt már nem csak a szociális kérdésekben kell döntéseket hozni, hanem számos egyéb területen is, hogy csak a gazdasági döntéseket emeljem ki. A feladat tehát jóval összetettebb, a felelősség hatalmas.

Fotó: Rajki Judit
Fotó: Rajki Judit

A kampányban előkerült, hogy nem Orosházán lakik. Hazaköltözött már?

Már a választás előtt hazaköltöztem a családommal, albérletben lakom Orosházán.

Kötelező és nem kötelező

A testületi munka egyben politikai munka is, ön mégis sokszor kinyilvánította, hogy nem örül, ha a képviselők politizálnak az ülésen. Ez nem ellentmondás? Hiszen ön is egy politikai párt jelöltjeként jutott oda.

Természetesen megvan a politikának a színtere, azok a lehetőségek, ahol meg lehet nyilvánulni. Egy testületi ülésen a város életét érintő, nagyban befolyásoló döntések születnek, de ezt mindig megelőzi egy előzetes egyeztetés, jónéhány beszélgetés és bizottsági ülések. A bizottsági ülések azért vannak, hogy felvesszük a szakmai kérdéseket, és azokra megkapjuk a válaszokat is. A testületi üléseken már átbeszélt, előkészített, mondhatnám kiforrott határozatok vannak az asztalon. Persze lehet változtatni még ott is, főként, ha valami közben változik, ha valami új információ adódik a bizottsági ülés és a testületi ülés között eltelt időben, vagy ha a politikai pártok részéről merül fel valami indokolt változtatási igény. A testület bölcsességére van bízva, hogy milyen határozatokat fogad el. De azt nehezen tudom elfogadni, hogy érkezzen 12 módosító javaslat, ami szétrombolja a már előkészített határozatot.

Ez volt a költségvetési rendelettervezet, amit február 13-án tárgyalt a testület.

Igen, ez volt a költségvetés. Amit azt gondolom, hogy tényleg széles körben átbeszéltünk, egyeztettünk az intézményvezetőkkel, egyesületekkel, pártokkal, szakszervezetekkel, stb. Mégis egy tucat módosító indítvány érkezett, ami azt gondolom, hogy meglepő és kezelhetetlen. Hiszen, ha egy sort is változtatunk a költségvetésben, akkor számolnunk kell annak a másik oldalra gyakorolt hatásával is, és a működési költségeket úgy kell betervezni, hogy az ne haladja meg a bevételi oldalt. Ezért az itteni szakapparátus hosszú heteken keresztül dolgozott, hogy összeállítsa a költségvetést. Nem volt könnyű elosztani a forrást a feladatokra, amelyek mögött emberek, célok sorakoznak. És jó célok! Nem volt könnyű felállítani egy fontossági sorrendet, de azokat kellett előrevennünk, amelyek kötelező feladatok, és amelyek a város lakosságának egészét szolgálják.

A költségvetést nem a Fidesz-frakció készítette, hanem a városháza szakemberei, akik nem azt nézték, hogy ki milyen oldalon áll, hanem azt, hogy melyik feladat kötelező, melyik nem.

A kötelező feladatok finanszírozása után a megmaradt forrást tudtuk a nem kötelező feladatokra elosztani, úgy mint a sportra, egyesületekre, civil szervezetekre.

A „szétbombázott” költségvetés

Az MSZP 6 pontot sorolt fel, amit látni akar a költségvetésben, ebből ön szerint 5 teljesült, figyelembe vették a kéréseket.

A költségvetés tervezésének a legelején egyeztetésre hívtam a politikai pártokat és külön-külön leültem velük, hogy megtudjam, mik azok a javaslatok, amiket szeretnének, hogy beépítsünk a koncepcióba. Az MSZP hat pontot sorolt fel, ebből ötöt beépítettünk. A hatodikat, mely szerint fejlesztési hitelt ne vegyen fel a város, nem tudtuk támogatni. Enélkül ugyanis kisebb lehetőségünk lenne fejlesztésre, és ha olyan beruházásokat hajthatunk végre, amelyek megtérülnek, akkor ezeket a lehetőségeket nem lehet kihagyni. Ezen pont kivételével, de az ötöt beépítve abban a reményben érkeztünk az ülésterembe, hogy az ellenzék elfogadja a költségvetést, hiszen nagy mértékben támogattuk az ő elképzeléseiket, a Jobbik elképzeléseit ugyanúgy, mint az MSZP-ét, és ezeket be is építettük a tervezetbe.

Nem így történt, és ön úgy értékelt egy háttérbeszélgetésben, hogy a gesztusok ellenére az MSZP “szétbombázta” a költségvetést. Mit gondol miért?

Fotó: Rajki Judit
Fotó: Rajki Judit

Ha nem lenne élő közvetítés, akkor vélhetően nem lett volna ennyi ellenzéki javaslat, szerintem ez annak köszönhető, hogy a tévé kamerái ott vannak az üléseken.

Az MSZP részéről a nyilvános ülésen felmerült módosító javaslatok felmerültek a háttér egyeztetéseken?

Nem. Ettől függetlenül nem olyan célokra kértek volna pluszforrást, amelyeket ne lehetett volna támogatni, de nem ott és nem abban a formában. Ennyi módosítást ott már képtelenség lett volna kezelni, és mindegyiknek következményei is lettek volna. Egyébként elég célzottak voltak ezek a javaslatok, amelyeknek az ellentétele kimondottan a vallás, a sport és a média terhére lett volna. De ez így egyszerűen nem működik, hogy ott bemondok pár számot, hogy innen vegye el, és oda tegye át. De mindez nem vette el a kedvemet, bízom továbbra is képviselőtársaimban. Továbbra is nyitott vagyok a megkeresésekre, szeretném, ha észrevételeikkel keresnék a hivatalt és engem, mert azt gondolom, hogy a jó ötletek bárkitől befogadhatók, ha azoknak a fedezetét is meg tudjuk teremteni, akkor minden további nélkül támogatható.

Egyre több sajtóorgánum ír arról, hogy országos szinten összeborul a Jobbik a Fidesszel, bár ezt mindkét párt cáfolta. Helyi szinten önök együttműködnek a Jobbikkal?

Vannak olyan ügyek, amelyekben közös az elképzelés. Ha Orosháza érdekeit szolgáló ügyekről van szó, és ez összefogás, akkor én ezt felvállalom, pártállástól függetlenül.

Az MSZP nemmel szavazott, a Jobbik pedig tartózkodott a költségvetés szavazásakor. Ez a tartózkodás azért azt sejteti, hogy tulajdonképp elfogadták a költségvetést, mert ellenzék nagyon ritkán szavazza azt meg, hiszen ez már politikai döntés is lenne. A Jobbikkal egyszerűbb volt egyeztetni helyi szinten, mint az MSZP-vel?

Mind a két beszélgetés korrekt és jó hangulatú volt. Más kérdés, hogy ebből aztán mi jött vissza a nyilvánosság előtt zajló testületi ülésen. Örültem volna, hogy ha a város költségvetését ennyi egyeztetés után egyhangúan fogadtuk volna el, hiszen mindenki valamit engedett, hogy eljussunk a közös célhoz. Ezért is volt furcsa a szavazás eredménye a testületi ülésen. Egyébként azt mondta az MSZP, ha lesz további módosító javaslat, akkor azt egy nappal az ülés előtt eljuttatják.

És eljuttatták?

Nem.

A politikai elődökhöz mérten ön elég sok gesztust gyakorolt az ellenzék felé, sokszor látni, hogy testületi ülés előtt, vagy a szünetekben egyeztet velük. Ez nem volt annyira szokás sem helyben, sem az országos politikában. Nem orrolnak meg ezért önre a frakcióban, vagy a Fidesz felsőbb vezetésében?

Pártoktól függetlenül mi itt élünk Orosházán. Hiszek abban, hogy ha jó célt tűzünk a zászlónkra, akkor amellé oda lehet állni. Nyilván vannak alapvető kérdések amikben nem értünk egyet, egyszer talán majd igen, de most semmiképp.

De ettől ügyek mentén lehet együtt gondolkodni és tenni. Ez nem jelent összeborulást, sem egymás ideológiájának elfogadását, vagy az ellenzéki pártokkal való azonosulást.

Kapcsolatügyeleti mediátor is vagyok és hiszek abban, hogy ha nincs egymás közötti kommunikáció, akkor az egyetértés soha nem fog megszületni, fontos a párbeszéd a város érdekében.

1,8 milliárddal többet kértek, mint amennyi van

Nézzük a költségvetést: milyennek tartja?

Több költségvetést éltem már meg, de olyan, ami az én vezetésemmel készült, nyilván eddig nem volt. Mindig azt hallottam, hogy kevés a pénz. És ezt most már belülről még jobban látom, soha nincs annyi pénz, mint amennyi kellene. Messze több volt az igény annál, mint amennyi pénz van.

Fotó: Rajki Judit
Fotó: Rajki Judit

Mekkora a különbség?

1,8 milliárd forinttal volt több az igény, mint amennyi a lehetőség. Ez nagyon sok pénz, de e mögött sok jó és fontos feladat van, de mindenre egyszerűen nem jut. A költségvetést úgy terveztük, hogy egész évre fedezze a működési kiadásokat az intézményeknél. Az intézményvezetők, igazgatók vállalták, hogy beleférnek ebbe a keretbe.

Mi van, ha nem sikerül nekik?

A rajtunk kívül álló okokat nem tudjuk befolyásolni, ezzel nem lehet számolni. Ha rendkívüli dolog történik, majd újragondoljuk, újraszámoljuk a költségvetést, hiszen lehet módosítani. Az volt a fő cél, hogy a költségvetés reális, és tartható legyen.

Senkinek nem kell megfagynia, éheznie, nélkülöznie

A szociális támogatások terén komoly változások vannak, a város sokkal nagyobb szerepet kap a különböző juttatások folyósításában és odaítélésében. Ön mindig hangoztatta, hogy szociálisan érzékeny, és azt mondta, ez látszik a költségvetésben is.

Elsősorban a szociális juttatások neve változott meg. Azok a rászorult emberek, akik krízishelyzetbe kerültek, ugyanúgy igénybe tudják venni a forrásokat, mint eddig. Csak más a neve, vagy más igénylőlapot kell kitölteni. A szociális háló erős és biztonságos Orosházán, senkinek nem kell megfagynia, éheznie, nélkülöznie.

Több vagy kevesebb pénz jut a szociális szektorra idén?

Nehéz erre pontos számot mondani, mert jelentős a változás, van, amit már nem mi, hanem a járási hivatal folyósít. Az biztos, hogy nem kevesebb ez az összeg. A nálunk maradó segélyezési összegek nem csökkentek, néhol még emelkedést is mutatnak. Szociális juttatásokra 152 millió forintot terveztünk be.

Sporttámogatás: nem jár, hanem adható

A sporttámogatásokat drasztikusan megvágták, az eddigi éves szinten több mint 300 millió forint helyett a városban működő összes sportegyesület összesen 100 millió forinton osztozik majd. Nem tartanak attól, hogy sportágak dőlnek majd be?

150304_David_Zoltan_RJ_034
Fotó: Rajki Judit

A sport mindenkinek fontos, személy szerint nekem is. Az egészséges életmód tartást ad, hasznos elfoglaltság, kiváltképp a fiataloknak, addig sem az utcán csellengenek. Fontos a sport, a mozgás támogatása, nem véletlen, hogy a kormány is bevezette a mindennapi testnevelést és a TAO-n keresztül sok pénz folyik az utánpótlásba. A támogatást azonban csak mértékkel tudjuk biztosítani, a mértéket pedig a költségvetés határozza meg. Itt jön képbe a kötelező és nem kötelező támogatások aránya. A sport támogatása, kiváltképp az élsport támogatása nem kötelező feladata az önkormányzatnak. Ennek ellenére az élsportra, az eredményekre mindenki büszke, dicsőséget és hírnevet hoznak a városnak. De a költségvetés lehetőségei határt szabnak a támogatások összegének, magyarul nincs mindenre elegendő pénz.

Viszont az utánpótlás élhet a TAO támogatással, az élsport nem. Az emberek viszont az élsportra mennek ki, arra kíváncsiak.

Arra figyelünk, hogy a TAO támogatás önrészét tudjuk biztosítani egy szintig. Ez benne is van a költségvetésben. A tömegsportra és utánpótlásra helyezzük a hangsúlyt, az itt élő gyerekekre kell többet költeni.

Az egyesületek vezetői panaszkodnak, hogy még mindig nem tudják, mennyiből gazdálkodhatnak 2015-ben. Mikor lesz döntés?

Még nincs eldöntve, melyik egyesület mennyit kap. Először meg kell várni, hogy az eddigi támogatásokkal elszámoljanak. A határidő február 28-a volt, van akitől hiánypótlást kellett kérni. Ezeknek be kell érkezni, át kell nézni. Ezután lehet arról beszélni, kinek mennyi az igénye és mennyi juthat neki. Erről egyébként majd a társadalmi kapcsolatok bizottsága dönt. Szeretnénk azt is, hogy egy picit menedzserszemléletűbbek lennének a sportvezetők. Nem lehet úgy sportszervezetet vezetni, hogy csak várjuk a támogatást fentről. Utána is kell járni a pénznek, saját bevételeket kell teremteni. Ez biztosan nehéz, de ezért ők a sportvezetők.

Csak egy picit éles a váltás. Eddig az önkormányzat finanszírozott, most szponzorokat kell keresni.

Éles. De elvárjuk a sportvezetőktől, hogy tegyenek ők is az egyesületek működéséért. Hozzanak be külső forrásokat, és akkor a város – lehetőségeihez mérten – hozzá tud tenni, de azt ne várják el, hogy mindent finanszíroz az önkormányzat, mert nem tud.

Volt, aki úgy jött, hogy ez nekünk jár. Ilyen nincs, nem jár, hanem adható.

És a lehetőségekhez mérten mérlegelünk, hogy akkor mennyi is adható.

Ennyire szűkek voltak a lehetőségek?

Igen. Nem arról van szó, hogy nem akarjuk támogatni a sportot. Adott volt egy pénzmennyiség, amiből első körben a kötelező feladatok költségeit állítottuk be, például a szociális támogatásokra szánt összeget. Ami pedig megmaradt, azt osztottuk a nem kötelező feladatokra. Behatárolt volt a mozgástér. Elkötelezettek vagyunk a sportágak támogatása terén, de egész egyszerűen a pénzügyi források most ezt tették lehetővé.

Kijár a meccsekre?

Amikor tudok, igen. Nagyon jó dolog, amikor több száz ember tapsol egy gólnak, ez öröm, dicsőség. De a családom és a város vezetése nem hagy túl sok szabadidőt. A legfontosabb számomra a család, és azt gondolom, hogy az egészséges család az alapja az egészséges városnak és társadalomnak. Igyekszem mindenhova eljutni, de erre nem minden esetben van lehetőség.

Fotó: Rajki Judit
Fotó: Rajki Judit

A pártok mennyire értettek egyet a sporttámogatások csökkentésében?

Ebben a témában teljes volt a konszenzus a pártok között, tehát senki nem kötött bele abba, hogy csökken a sporttámogatás mértéke, sőt, a javaslatok alapján látszott, hogy még többet is elvontak volna innen.

Frakción belül is egyetértés volt?

Egyéni, érzelmi érintettségek persze voltak, de a frakció közös álláspontot alakított ki ezen a téren is, és ezt képviseljük.

A civileknek is pályázni kell minden forintért

A civil szervezetek támogatása és a rendezvények finanszírozása is átalakult. Ez hogyan néz ki? Jut-e több pénz erre?

A város összes rendezvénye, ami az év során tervezhető, és bejelentett, azok befutnak ide a városházára. Adott a helyszín és az időpont, az ehhez szükséges forrást pedig részben vagy egészben megpróbáljuk finanszírozni. Nagyobb, városi rendezvényekbe szeretnénk bevonni a civil egyesületeket.

Fontos, hogy a civilek jól működjenek a városban. Annál színesebb a város, minél több a civil egyesülete.

Fontos, hogy ezek a közösségek építő és értékeket megőrző egyesületek – a méhészettől a hagyományőrzésig – megmutassák magukat a lakosságnak, ennek biztosítanánk teret a városi rendezvényeken. Szeretnénk arra is odafigyelni, hogy a rendezvények ne üssék egymást, ne legyenek átfedések.

A rendezvényekre tehát egy 30 millió forintos keret van. Ki dönt efelett?

Fotó: Rajki Judit
Fotó: Rajki Judit

A társadalmi kapcsolatok bizottsága. Az összeg nem sok, de ebből kell gazdálkodni. Úgy gondolom, hogy költséghatékonyabb, ha a civil egyesületet nem pénzzel támogatjuk hanem azzal, hogy biztosítjuk neki a helyszínt a városi rendezvényen. Így biztos, hogy jóval többen tudnak az adott egyesület munkájával megismerkedni, mintha csak egymaga szervezne valamit.

De költségei is vannak annak, hogy a civilek valahol megjelenjenek.

A civilek nem csak az önkormányzati támogatásra építenek. A változás, hogy most nem forintokkal támogatnánk az adott egyesületet, hanem a megjelenés biztosításával.

Csakhogy a civilek nem feltétlen szeretnek megjelenni a központi rendezvényeken, mert egyszerűen eltűnnek a sokadalomban.

Vannak elképzelések, például az, hogy több egyesület fogna össze, és nekik biztosítanánk közös megjelenési lehetőséget, azt mondanánk, hogy akkor ez most legyen a ti napotok. Gondolkodnunk kell, hogyan tudjuk ezt jól megoldani, mert innen is vontunk el forrást.

Mennyi pénzből gazdálkodhat a civil szektor?

Helyi rendezvények támogatása kérelem alapján történik, erre van egy 4 milliós keret, közművelődési feladatok támogatására pedig további 6 millió forint. Ezekre a forrásokra pályázni kell, és emellett van még a 30 milliós keret a rendezvényekre, ami felett a bizottság rendelkezik. Illetve ha a nemzetiségi önkormányzatok tartanak rendezvényt, azt a nekik kiszabott forrásból valósítják meg. Mind a három nemzetiségi önkormányzat 1,2 millió forintot kapott.

A gazdasági előrelépéshez új koncepció kell

Honnan tud a város pénzt szerezni a jövőbeli fejlesztésekhez? Beruházások, intézményfelújítás, városképet érintő fejlesztések – ezekre van reális esély?

Háromfelé kellene ezt választani. Egyrészt a kötelező feladatainkhoz kapcsolódóan vannak olyan elképzeléseink, amelyek megtérülő beruházások. Ilyen például az inert (szilárd építési) hulladék lerakó. Ez hosszú távon megtérül, hiszen egyrészt az önkormányzat felhasználhatja saját anyagnak, és ez így jóval olcsóbb, vagy piacra dobja és értékesíti. Vannak taktikai-stratégiai célok, ennek két legnagyobb tétele a geotermikus energia kihasználása és a közvilágítás korszerűsítése. Mindkettő komoly nagyságrendű elképzelés, pályázati forrásokkal lehet belevágni, és mindkettő komoly megtakarításokat eredményezhet, de egyik sem látványos. A közvilágítás terén például, ha korszerűsítünk, akkor akár 20-30%-kal is csökkenhet a város áramszámlája, de nem látványos a fejlődés, hiszen közvilágítás eddig is volt. A harmadik irányvonal a látványelemek.

Az előző ciklusban és most is kiemelten fontos Gyopárosfürdő. Nem hagyhatjuk, hogy középszerűségbe süllyedjen, ez rendkívül fontos, ugyanakkor nehéz feladat is, hiszen számos fürdő van az országban. Továbbra sem tettünk le arról, hogy befedjük az uszodát Gyopároson. Ezen felül épülne az új sportcsarnok és a tanuszoda.

Tervezzük, hogy leporolunk minden olyan elképzelést, amely az előző ciklusban fogalmazódott meg és amelynek most realitása lehet, és a fejlődésünket szolgálja.

Van már szó arról, hogy milyen pályázatokat indítanak a következő években?

Pénteken összeül egy szakmai stáb, és elővesszük azokat a régi pályázatokat, amelyekre még van engedélyünk. Megnézzük, hogy melyek a folyamatban lévő pályázataink, hol tartanak. Ezeket átnézzük, hogy pontosan lássuk, milyen lehetőségeink vannak. A folyamatban lévő pályázatokról készül majd egy lista, amely alapján megkérjük a térség országgyűlési képviselőjét, Simonka Györgyöt, hogy lépjen, lobbizzon, segítse a térség fejlődését, mint ahogy tette eddig is az itt élők érdekében. Illetve ötletekre kell most pályázni. Szeretnénk Gyopároson a T4-es kutat fejleszteni, oly módon, hogy arra szállodákat, akár a kempinget rá lehessen kötni. Mert Gyopáros egy kincs, Orosházának ezt ki kell használnia. Emellett nagy előrelépés lehet a bónumi mintagazdaság kialakítása, amit most készítünk elő, és indulhat, amint az államtól visszakapjuk a területet.

Bursa Hungarica helyett saját ösztöndíjrendszer

Milyen elképzeléseket fogalmaztak meg a gazdaságfejlesztés terén? A következő öt évben milyen irányt szabnak ezen a téren?

Készül a város gazdasági programja. Ehhez sokak meglátására számítunk, így például a cégek, intézmények vezetőinek véleményére is. Az ötleteket összegyűjtenénk, és készítenénk egy felmérést is, amit majd egy bizottság gyúrna össze kerek egésszé, így elkészülhet egy jobb gazdasági program, ami erős fejlődést eredményezhetne Orosházán, és segíthetné a munkahelyteremtést. Ez pedig hosszabb távon az elvándorlás mértékét is csökkenthetné, hiszen olyan alternatívát nyújtanánk, hogy ne akarjanak a fiatalok elmenni innen. A cégekkel közösen tervezett program tehát azt a célt szolgálná, hogy – kiváltva a Bursa Hungaricát – ne csak a támogatás idejére, hanem azt követően is itt maradjanak a fiatalok, és valóban versenyképes tudást kapjanak, olyan képzést, amivel el tudnak helyezkedni.

Fotó: Rajki Judit
Fotó: Rajki Judit

Ez az ösztöndíjrendszer már működik?

Nem, de már voltak egyeztetések a nagy cégek vezetőivel és ők is támogatják ezeket az elképzeléseket. A Bursa Hungarica jó lehetőség a nehezebb körülmények között lévő diákoknak, ők ezt megkapják, aztán köszönik szépen és elmennek máshova.

Nem jelentős összegről beszélünk, néhány ezer forintról, amit vonatjegyre, jegyzetekre, kollégiumra költenének el a diákok.

Igen, de ezzel a rendszerrel nem tudjuk itthon tartani őket. Célzottan, a cégek igényeit is figyelembe véve ösztönöznénk az olyan képzéseket, amelyek valóban keresettek.

Mikor indul el az ösztöndíjprogram?

A rendszer jogi lehetőségeit most dolgozzák ki, hogy pontosan mikor indulna el, még nem tudni, de még ebben az évben várható.

Hol tart most a gazdasági program?

Kimentek a megkeresések, várjuk a visszajelzéseket ezzel kapcsolatban. Mindenki véleményére kíváncsiak vagyunk, sok olyan ember van ebben a városban, akinek kiváló ötletei lehetnek, de eddig soha, senki nem kérdezte meg őket. Most ezen dolgozunk, ezt fogná össze Formann Balázs, aki egyébként orosházi, egyetemi tanár.

Mit mondtak a legnagyobb cégek vezetői a TOP 10 ebéden? Tudnak ebből valamit hasznosítani?

Nehézségekről és eredményekről beszéltek, de kiemelték, hogy nálunk terveznek hosszú távon, fejlesztésekben, bővítésben gondolkodnak. Ami problémájuk van, az nem lokális, hanem országos, ezeket mi nem tudjuk kezelni.

Kórház: még nincs itt a tüntetés ideje

Csütörtökön tüntetés lesz az egészségügy átszervezése miatt a kórház kapcsán. Önt meghívták. Elmegy?

Nem megyek.

Egyrészt hiába van politikamentesnek hirdetve, ezt a tüntetést egy politikai párt szervezi és hirdeti. Akkor ez mitől politikamentes? Másrészt ha én, mint polgármester felszólalok egy MSZP által szervezett demonstráción, az óhatatlanul politizálássá fajul.

Ráadásul nem én vagyok a kompetens az ügyben, hanem a kórház főigazgatója. Még tartanak a tárgyalások, nincs döntés, nincs mi ellen demonstrálni. Többször elmondtuk, hogy kiállunk a kórházunk mellett és támogatjuk az főigazgatónkat a tárgyalásokon, amennyire lehetőségünk engedi. Ezek az utcai megnyilvánulások akkor kellenek, amikor a párbeszéd nem vezet eredményre. De most még párbeszédnek van itt az ideje.

Hogyan vélekedik az egészségügyet érintő változásokról? Ön folyamatosan egyeztet a kórház főigazgatójával, mit lehet tudni, zárnak be osztályokat és küldenek el embereket, vagy sem?

Takarékos és hatékony működés kell az egészségügyben, ezt mondják a szakemberek. Ezért kezdődött meg az átalakítás. A kórház már állami, nem a város vezetéséhez tartozik, de folyamatosan érdeklődünk, hogyan áll a helyzetük. Mindent támogatunk, ami Orosházának kedvez, mindent megteszünk mi is, Simonka György országgyűlési képviselő úr is, hogy a kórházunk a legjobb pozícióban legyen. A kórház igazgatója viszi a tárgyalásokat, ezért én nem is mondhatok erről semmilyen részletet, főleg, hogy a tárgyalások folyamatosan zajlanak. Hagyjuk dolgozni a kórház vezetőjét, én bízom abban, hogy sikeres lesz.

Minden polgármestertől megkérdeztük az elmúlt években, mennyire kényelmes a széke?

Ha mint bútordarabról beszélünk, nagyon kényelmes, kiváló minőségű fotel. Egyébként nagy a felelősség egy polgármesteren, így minden egyes alkalommal, amikor leülök rá, az aktuális feladatra koncentrálok, nem arra, hogy kényelmesen ülök-e.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.