- hirdetés -

Berta János Hugo Hartung nyomában című regénye külföldön és itthon is egyre népszerűbb. 

Az Amazon.de – a világ egyik legnagyobb könyvkereskedése –  5 csillagosra értékelte Berta János Hugo Hartung nyomában című regényének német nyelvű változatát. Tavaly februárban hatalmas érdeklődés övezte az író orosházi könyvbemutatóját, majd az ősz folyamán arról is beszámolhattunk, hogy a frankfurti könyvkiállításon is nagy sikert aratott a mű, olyannyira, hogy Angliától Japánig mindenhol olvassák már.

A két nyelven megjelent kötet és alkotója (Fotó: zoel.hu)
A két nyelven megjelent kötet és alkotója (Fotó: zoel.hu)

 

Március közepén Lipcsében  is bemutatják a könyv német és magyar nyelvű változatát is, de a következő hónapokban többek között München, Zwingenberg, Magyarországon pedig Gyula, Szeged és Balatonfüred olvasást kedvelő társasága is találkozhat Berta Jánossal és művével.

Orosházán és Hódmezővásárhelyen tavaly karácsonykor minden könyv elkelt, új beszállítást kértek a kereskedők. Berta János elmondta, nagy öröm számára, hogy ilyen sokan érdeklődnek a könyve iránt, egyik német olvasója pedig Orosházán tett látogatása után mindenkinek ajánlja kitűnő fürdőnket.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.