- hirdetés -

Magyar autósok Dubaiban, az emírségek első autocross versenyén vállaltak főszerepet a sportág meghonosításában, köztük szerelőként az orosházi Jelinek Zsolt.

A történet Nyirádon kezdődött, az ott idén nyáron megrendezett autocross Európa-bajnoki futamon Marwan Bin Rashid Al Muallah sejk is tiszteletét tette. Gyorsan beleszeretett a sportágba és meghívott néhány magyar pilótát, hogy ismertesse meg hazájában e különleges sportágat – írja a beol.hu.

December közepén kilenc vasszöcskés vágott neki a kalandnak, hogy a Perzsa-öböl déli partján, az Arab-félszigeten fekvő több mint kétmilliós városban, az Arab sivatag homokjában kialakított ringben repesszenek néhány kört. A Motorplex Emirates pályáját mindössze egy hónap alatt építették fel magyar tervezők segítségével.

– Túl puha volt a homok, további építkezésekre lesz szükség, de az araboknak van bőven pénze, szerintem mindent megtesznek majd azért, hogy tökéletesítsék a pályát. A homok olyan gipszes, hogy felragad a kasznira, levakarni sem lehet – mondta Jelinek Zsolt, aki Vörös Tibor (Alba Motorsport) és Istókovics István (Túrkevei VSE) autójának felkészítésében vett aktívan részt.

A bal oldali keréknél Jelinek Zsolt (Fotó: duen.hu)
A bal oldali keréknél Jelinek Zsolt (Fotó: duen.hu)

– Sajnos Vörös Tibi BMW-je nem jutott el a döntőig, mert tönkrement az autó sebességváltója, de Istókovics jól szerepelt az Audijával. Ő másfél éve vette az autóját, egy éve mi szervizeljük. Az az igazság, hogy nem tudtuk, mennyire szereljük fel magunkat tartalék alkatrészekkel. Mivel a hajón kiszállított konténerbe nem fért el minden, így a differenciálművet a csomagomban repülőn vittem ki. A repülőtéren meg is lepődött az alkalmazott, amikor megemelte a táskámat. A fontos az volt, hogy ne legyen benne olaj, miután közöltem vele, hogy versenyre megyünk és a súlyhatárt sem léptük át, minden gond nélkül tovább engedett. Sajnos később már az emírségekben eltévedtünk a sivatagban, jó három és fél órát kóvályogtunk. Több tevével találkoztunk, mint autóval. Mire elértük úti célunkat, ezért nem maradt sok időnk a helyszíni szervizelésre – nyilatkozta a hírportálnak Jelinek Zsolt.

A versenyen a VIP-dombon sejkek, uralkodók és sportvezetők figyelték nagy izgalommal a versenyt, amit a túrkevei Ábrahám Károly nyert meg, a háromszoros Európa-bajnok Szabó Krisztián és Klenáncz Szabolcs előtt.

A Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) alelnöke, Nasszer Kalifa al-Attijah a jelenlévőknek még a helyszínen elárulta, hogy tetszett neki a verseny, ha rajta múlik, támogatni fogja a kezdeményezést. Az autók építése olcsó, a futamok nagyon látványosak, s a pálya sem igényel túl sok fejlesztést. A magyarok lerakták a sportág alapjait, most már minden az arabokon múlik, hogy fejlesztenek-e, mindenesetre a FIA-alelnök szavai arról árulkodnak, hogy a Motorplex Emirates világszínvonalú tereprally, dragster, motocross pálya mellett az új kategóriának is kiépítik, tökéletesítik a komplexumát.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.