- hirdetés -

Befejeződött a kivitelezés négy önkormányzati intézménynél, ahol megújuló energia felhasználásával jelentősen csökken majd az áramszámla.

A napelemek által termelt áram az érintett épületekben működtetett eszközök, berendezések áramigényét hivatottak kielégíteni. A teljesítmény épületenként eltérő, a megtermelt energia nem elegendő egyik intézményben sem a teljes energiafogyasztás kiváltására, de azt nagymértékben csökkenti. A Vörösmarty iskola esetében ez az arány 96,5, de a legalacsonyabb is 25, a művelődési központ esetében.

Napkollektorok a Vörösmarty általános iskola tetején
Napkollektorok a Vörösmarty általános iskola tetején

Az önkormányzat tavaly pályázott uniós forrásokra, a szükséges önrészt is biztosítva. A legnagyobb összeget, több mint 50 millió forintot a Táncsics csarnok rendszerére költhették, a Vörösmarty és a művelődési ház esetében ez a szám kicsivel több, mint 43 millió forint volt. A polgármesteri hivatal tetején már több elem is áll, ide mintegy 5 millió forint értékben telepítettek még. A négy pályázat keretében mintegy 143 millió forintnyi fejlesztést hajtottak végre, ehhez 121 milliós nagyságrendben sikerült európai uniós forrást lehívni.

Mint ismert, az Európai Unió és a magyar állam is kiemelten kezeli a környezetbarát, megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjedését.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.