- hirdetés -

Hétfői alakuló ülésén a Fidesz-KDNP megyei listavezetőjét, az orosházi Zalai Mihályt választotta elnökéül a Békés Megyei Közgyűlés. Varga Zoltán (MSZP) szintén orosháziként foglalhat helyet a megyei testületben.

– Nagy megtiszteltetés, hogy a megyei közgyűlés többségének támogatását megkaptam, és ahogyan eddig Orosházáért tetten a dolgomat, úgy mostantól ugyanolyan lelkiismeretesen dolgozom Békés megye polgáraiért –fogalmazott Zalai Mihály az OrosCafénak adott interjújában a hétfői alakuló ülést követően.

Zalai Mihály (b) mint a megyei közgyűlés elnökeként vezeti az ülést (Fotó: Melega Krisztián)
Zalai Mihály (b) a megyei közgyűlés elnökeként vezeti az ülést (Fotók: Melega Krisztián)

A kormánypárti jelöltet a 18 fős közgyűlés 15 tagja támogatta, a titkos szavazáson ketten nemmel voksoltak, egy képviselő pedig tartózkodott. Zalai a bizalmat megköszönve úgy nyilatkozott, a következő napokban valamennyi párt képviselőjével egyeztetni szeretne.
– A Fidesz-KDNP 55%-ot ért el a választáson, ez azonban csak egy felhatalmazás arra, hogy összefogással, közösen vezessük a megyét. Szeretném az elnökválasztáson megnyilvánult összefogást továbbvinni és lehetőleg minden párt javaslatait beépíteni a közös munkába – emelte ki az új elnök.

Orosháza volt alpolgármestere mellett orosháziként Varga Zoltán foglal helyet a megyegyűlésben. A szocialista politikus nagy tapasztalattal rendelkezik, 1994 óta tagja a megyei közgyűlésnek, korábban elnöke is volt. Zalai úgy fogalmazott, számít Varga Zoltánra, biztosan egyeztetnek több ügyben a jövőben.

Varga Zoltán két évtizede tagja a megyei közgyűlésnek, volt miniszterként is sok tapasztalatra tett szert
Varga Zoltán két évtizede tagja a megyei közgyűlésnek, volt miniszterként is sok tapasztalatra tett szert

Varga az ülést követően úgy nyilatkozott:  az új elnök személyével kapcsolatban nagy előnye, hogy a politikából ismerik egymás jó és rossz oldalát egyaránt.
– Nekem is érdekem, hogy ez a térség fejlődjön, ezért minden olyan dolgot, ami ezt eredményezi, támogatni fogok. Ha Zalai Mihály megkeres, szívesen leülök vele bármilyen témában tárgyalni, nyitott vagyok – fogalmazott Varga Zoltán. Az alakuló ülés kapcsán kiemelte, a megyei közgyűlés munkája alapvetően a politikáról, és nem az emberről szól. Az, hogy a többség milyen struktúrát alakít ki, milyen lesz az SZMSZ, milyenek lesznek a bizottságok és mindebből mit szánnak az ellenzéknek, majd a következő ülésen derül ki – mondta.

A 18 fős Békés Megyei Közgyűlésben négy jelölőszervezet képviselteti magát: a Fidesz-KDNP 11, a Jobbik 4, az MSZP 2, és a DK 1 mandátumot szerzett. A grémium következő ülését novemberben tartja, ekkor választják meg a közgyűlés alelnökét is.

A megyei közgyűlés a jövőben a települések érdekeit szolgáló forráselosztó szerepet tölt be. Ahogyan Kövér László az Országgyűlés elnöke fogalmazott a Zala Megyei Közgyűlés alakuló ülésén, a megyei képviselők olyan pénzek felhasználásáról döntenek majd, amelyek meghatározók lesznek a kisebb települések jövője szempontjából.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.