- hirdetés -

Az ország több pontjáról érkeztek pilóták azért, hogy modelljeiket reptessék – kötött program nélkül. Nem a méret volt a lényeg az orosházi repülőtéren, hanem a rutin.

Tizedik alkalommal rendezte meg modellrepülőnapját az Orosházi Modellező és Sport Klub, melyre ezúttal 25 pilóta érkezett, különböző méretű és tudású gépével az orosházi repülőtérre. Mindenki szabadon választhatta meg szeptember 6-án, milyen számot mutat be a közönségnek a rendezvény alkalmával, melyet egyébként kétnapos tréning előzött meg, tudtuk meg Nóbik Gyulától, a klub elnökétől.

A modellrepülőnapon a gépek színe-java felvonult, hiszen az egészen kis, 10 köbcentiméteres, robbanómotoros, 2 lóerős repülőktől a 170 köbcentiméteres, 17 lóerős, akár két-három méter hosszú, boxer motorral felszerelt gépekig bőven válogathattak a látnivalók közül az érdeklődők.

A modellrepülőnapon a gépek színe-java felvonult Fotó: Rajki Judit
A modellrepülőnapon a gépek színe-java felvonult (klikk a képre) Fotók: Rajki Judit

– Modellrepülőt vezetni olyan, mint üveggolyót üveglapon egyensúlyozni – ezt már a repülőnap egyik résztvevőjétől, a Kecskemétről érkezett Gyurcsik Vincétől tudtuk meg, aki azt is elmondta, hogy a modellhelikopter irányítása viszont olyan, mintha üveggolyót üveggolyón szeretnénk egyensúlyozni. Közel sem egyszerű.

– A helikopter egy szinttel bonyolultabb, mint a repülő, folyamatosan vezetni, koordinálni kell a mozgását. A gépek egyébként ugyan azon az elven működnek, mint az igaziak, csak kicsinyített másai az eredetieknek. A repülők irányítása pár órás gyakorlással, szimulátorozással, majd kezdő modellel könnyen elsajátítható, ha tehetséges az ember – avatott be a pilóta.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.