- hirdetés -

Születésnapi ajándékként kiválogattunk ötöt a több ezer cikkünkből, öt olyat, amit nagyon sokan olvastatok.

Éppen 5 évvel ezelőtt indult el az OrosCafé. Azt már megtudhattátok mennyien keresték fel oldalunkat 2009. szeptember 7. óta, szülinapi válogatásunkat a legolvasottabb írásokkal folytatjuk.

Az 5 év alatt közzétett cikkeink száma több mint 15 ezer. Nem volt könnyű tehát, de kiválogattunk néhányat. Minden évből egyet a legolvasottabbak közül, mégpedig azokat, amelyek igazán emlékezetesek voltak szerkesztőségünk szerint.

Öt évvel ezelőtt került a város tulajdonába az Alföld Szálló, azóta lebontották és megépült a főtér. 2009-ben lehetőségünk volt, hogy bemenjünk az akkor már régóta használaton kívül lévő épületbe. Ezt láttuk és persze, meg is mutattuk nektek.

2010-ben autós ügyességi versenyt rendeztek Orosházán. A Táncsics utcán mintegy harminc utcai autós mutatta meg tudását, a versenyautók létszáma meghaladta az ötvenet. Ott voltunk a látványos programon és így számoltunk be róla.

2011-ben múltat idéztünk, harminc évvel ezelőttre kalauzoltunk el benneteket néhány érdekes, régi-régi videónak köszönhetően. A helyszín az Éden diszkó, az időpont 1986-1987 tája, a cikk pedig itt érhető el.

Villám csapott az orosházi katolikus templomba 2012 júniusában, elnémult a harang, körülbelül két hét múlva szólalt csak meg újra. Fotó is készült, itt nézhetitek meg.

Tavaly augusztusban edzőtáborban voltak az Orosházi Spartacus birkózói, és megmutatták hátsójukat. A miértekről ebben a cikkünkben írtunk, sokan lájkoltátok. Figyelem, a tartalom 16 éven aluliaknak nem ajánlott!

Sokan szorítottak neki, hogy túlélje, sokan a véreteket adtátok, hogy így segítsetek, és aztán – néhány hónappal a baleset után –sokan örültetek annak, hogy a gyógyulás útjára lépett. A Guardian balesetet szenvedett munkatársáról itt írtunk 2014-ben.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.