- hirdetés -

Az ukrán konfliktus miatt sokáig kétséges volt a libamájkonzervek exportja, ám – egyelőre – nem érinti a tilalom az orosházi céget. Sőt, feldolgozóüzemet akarnak nyitni az oroszoknál.

Az utóbbi hónapokban egyre fagyosabb a viszony az Európai Unió és Oroszország között az ukrán konfliktus miatt. Az EU és az USA már két lépcsőben vezetett be különböző gazdasági és katonai szankciókat az oroszokkal szemben, amire válaszul Moszkva is lépett. Néhány hete jelentették be, hogy korlátozzák az EU-ból bevihető árucikkeket, ami érinti az élelmiszeripart is. Néhány napig nem volt pontosan tisztázott, hogy mely árucikkeket érinti a korlátozás, ami természetesen hazánkra is hatással van.

Ennek okán a napokban háromoldalú megbeszélést tartottak a Merian Foods Kft orosházi üzemében, hiszen az orosházi cég is szállít termékeket Oroszországba.
– Az egyik legjobban fejlődő piacunk az orosz, így megnyugvással vettük, hogy mi nem esünk bele az embargó jelenlegi szintjébe. A gyorsan romló élelmiszerek szállítását tiltotta meg az orosz kormány, és olyanokat tettek a listára, amiket Oroszországban is lehet termelni és gyártani. A mi libamáj konzerveink pedig hosszú eltarthatósági idővel rendelkeznek, ráadásul náluk sem a technológia, sem a szakmai tudás és receptúra nincs meg ennek előállítására – mondta Elekes Lajos, a Merian ügyvezetője.

Hozzátette, az orosházi cég évente 3 tonna libamájkonzervet értékesít Oroszországba, ez az éves termelés több mint 10%-a. A 88 kerületből álló orosz föderációban már 55-ben forgalmazzák az orosházi termékeket, dinamikusan bővül a piacuk.

A libamáj olyan, mint a kaviár

A Merian orosz partnere, a kovrovi bejegyzésű Dream Foods Kft. tulajdonosa, Mihail Szergejevics elmondta, az orosházi libamájkonzerveket az oroszok egyenértékű luxuscikknek tartják a kaviárral, és egyre többet is vásárolnak belőle.
– A magyar termékeknek jó a fogadtatásuk, de volt 8-10 év, amikor szinte teljesen eltűntek az orosz boltok polcairól, így nagyon nehéz újra visszavezetni. Az orosházi REX CIBORUM termékek elsősorban a prémium minőségükkel találnak vevőre, és egyre nagyobb mennyiséget tudunk eladni – fűzte hozzá. Az orosz üzletember kiemelte, az embargó erős patrióta érzelmeket váltott ki az oroszokban, akik emiatt sokkal több hazai terméket vesznek. Az orosz kormány úgy gondolkodik, ha a hazaii termelést ösztökélik, csökkentik az ország függőségét.

Dávid Zoltán, Elekes Lajos és Mihail Szergejevics között az orosz embargó és annak hatásai volt a fő téma (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Dávid Zoltán, Elekes Lajos és Mihail Szergejevics között az orosz embargó és annak hatásai volt a fő téma (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Sok nagy nyugati élelmiszeripari cég alapított már feldolgozóüzemet az országban. A Merian is hasonlóra készül, erről tavaly októberben mi is írtunk.
– A takarmány és az állattartás megvan, a gépek, a technológia és a receptúrák hiányoznak ahhoz, hogy nálunk is újra komoly feldolgozóipar létesüljön. Ebben lehet partner orosházi cég, ezen dolgozunk közösen – fogalmazott Mihail Szergejevics.

A libamájfeldolgozást nem vinnék külföldre, de az ORSI termékeket kint is gyártanák.
– Mivel nehéz a belföldi piacon előretörni, komolyan gondolkodunk egy orosz üzem nyitásán, ahol főleg az ORSI virsliket és felvágottakat gyártanánk kimondottan az orosz piacra. Ezzel anyagilag megerősödne a cég, ami az itthoni üzemre is pozitív hatással lenne, tovább lehetne fejleszteni Orosházán is, amivel nem csak a Merian, hanem a város is jól járna – fűzte hozzá Elekes Lajos.

Konzervek menjenek, turisták jöjjenek

A megbeszélésre meghívták Dávid Zoltán önkormányzati képviselőt is, akit a Pénzügyi Bizottság elnökeként elsősorban az érdekelt, mennyiben érinti az orosz embargó az orosházi üzemet.
– A Merian Foods Kft a város 10 legnagyobb adófizetője között van, így az ő forgalomkiesésük komolyan érintené Orosháza költségvetését is. Kimnodottan jó hír, hogy továbbra is szállíthatnak orosházi termékeket Oroszországba, hiszen így nincsenek veszélyben a munkahelyek – fogalmazott Dávid Zoltán. Hozzátette, a városvezetés a saját módján támogatja a két felet.

– Mi nem tudunk beszállni a konkrét üzleti kapcsolatokba, de meg tudjuk keresni azokat a pontokat, ahol további lehetősége van Orosházának. Felvetődött, hogy csatlakozva a már meglévő utazási ajánlatokra, orosz turistáknak 2-3 napos orosházi és környéki programot szervezünk. Emellett szó esett arról is, hogy akár már jövő nyáron orosz diákok érkezhetnek Orosházára táborozni Kovrov városából, majd a mi diákjaink is kiutaznának a Moszkva mellett 200 km-re fekvő városba – fűzte hozzá Dávid Zoltán.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.