Hazaköltöztek a mentősök és új autót is kaptak

Mostantól újra a felújított és modernizált mentőállomásról indulnak az esetekhez. A géppark is fejlődött, egy világszínvonalú új esetkocsit is kaptak a mentőseink.

Hónapokig a tűzoltóktól vonultak az orosházi mentősök, hiszen a mentőállomás felújítása miatt ki kellett költözniük. De már vége a vendégségnek, hiszen augusztus 12-én ünnepélyes keretek között adták át a felújított és dinamizált orosházi mentőállomást.

Az avatóünnepségen Zalai Mihály alpolgármester visszaemlékezett, hogy sok hónappal ezelőtt még csak vágyálom volt egy megújult mentőállomás, hiszen az épületben mintha megállt volna az idő, nagyon rossz állapotban volt minden eleme.
– Rengeteg akadályt kellett leküzdeni ahhoz, hogy most ünnepeljünk és örüljünk a megújult állomásnak. És itt az új esetkocsi is, ami azt a célt fogja szolgálni, hogy még gyorsabban, még precízebben, még pontosabban, még hatékonyabban lehessen ellátni Orosházán és környékén a sérült és beteg embereket. Ezért megérte olyan sokat dolgozni! – fogalmazott az alpolgármester.

Havonta megkerülik a földet. Többször is

– Az a cél, hogy Magyarországon esélyegyenlőség legyen a mentésben, minél több lakost érhessen el a mentő a 15 perces szintidőn belül – mondta beszédében Dr. Czirner József, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) operatív igazgatója. – Egy évben 38 000 feladatot látnak el a bajtársaim a megyében, ezalatt 1 millió 80 ezer kilométert tesznek meg az autókkal. Ez egy szám, de ha azt nézzük, hogy egy hónap alatt két és félszer kerülik meg a földet, akkor ebből látszik, mennyire komoly munkát végeznek. Ezt segítik az új mentőautók is, amik hatékonyabbá teszik a mentést – tette hozzá.

Két új mentőautó érkezett Orosházára, mától szolgálatba álltak (klikk a képre) Fotók: Rajki Judit

Két új mentőautó érkezett Orosházára, mától szolgálatba álltak (klikk a képre) Fotók: Rajki Judit

A beszédek után ünnepélyesen átvágták a szalagot és ezzel hivatalosan is újra beköltözhettek a mentősök a Kórház utcai épületbe. Az épület bejárásán Kovács Tibor, az orosházi mentőállomás vezetője bemutatta a vendégeknek a megújult helyiségeket.
– Nagy öröm, hogy modern és megszépült környezetben tölthetjük a szolgálati időt. Sokan és sokat tettek azért, hogy ez megvalósuljon, mindenkinek köszönjük, aki támogatott minket – fogalmazott.

A mentőállomáson közel 60 millió forintos beruházást és dinamizálást hajtottak végre. A dinamizálás célja a kivonulási idő csökkentése, mely pl. motorizált garázskapuk beépítésével, az épületek energetikai korszerűsítésével valósul meg. A helyszínre érkezési idő csökkentése mellett az állomáson fekete-fehér öltözőt alakítottak ki, illetve CO-riasztó és szellőztető rendszert építettek ki. A felújítás után az üzemeltetési költségek is csökkenek, kicserélték a nyílászárókat, hőszigeteltek és a fűtési/melegvíz rendszert napkollektoros rendszerrel korszerűsítették.

Simonka György, Dávid Zoltán, Zalai Mihály és Dr. Czirner József vágta át a szalagot (Fotó: Rajki Judit)

Simonka György, Dávid Zoltán, Zalai Mihály és Dr. Czirner József vágta át a szalagot (klikk a képre)
Fotók: Rajki Judit

– Orosháza város önkormányzata még Dancsó József polgármestersége alatt kezdeményezte, hogy az országos felújítási programba kerüljön bele az orosházi mentőállomás. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott tavaly Simonka György országgyűlési képviselő is, így összefogva lobbiztak azért, hogy megújuljon a mentősök szolgálati helye, ami valljuk be, igazán esedékes volt – elevenítette fel az eseményeket Horváth József, a körzet önkormányzati képviselője. – Az épület felújítása mellett az is fontos volt, hogy komfortossá tegyük azt a mentősöknek. Több képviselővel és a kistérség településeinek vezetőivel összefogva sokat dolgoztunk ezen, és végül sikerült bútorokat, berendezési tárgyakat beszerezni, és a mentőállomásra hozni – fogalmazott a képviselő.

Világszínvonalú mentőautó érkezett

Országos szinten közel 15 milliárd forintnyi Európai uniós forrásból fejlesztik a mentőszolgálatot. Ebből megújul a mentésirányítás rendszere, 60 régi, rossz állapotú mentőállomást újítanak fel, és 22 új mentőállomást építenek. Az egyiket éppen Tótkomlóson, ahol már lerakták az alapkövet is.

A mentősök már be is pakoltak az új esetkocsiba

A mentősök már be is pakoltak az új esetkocsiba

– Emellett 200 új mentőautót is vásároltunk, ezek egyike most kezd szolgálatot Orosházán – mondta el Győrffy Pál OMSZ szóvivő a vadonatúj sárga esetkocsi mellett az OrosCafénak. – A mentőszolgálat flottája elöregedett, eljött az ideje a cserének. Ez egy C típusú eset-rohamkocsi, ami nem csak menettulajdonságait tekintve, de felszerelésében is világszínvonalú ellátást tesz lehetővé – tette hozzá a szóvivő.

Az állomáson a többi jármű mellett jelenleg két új sárga mentőautó teljesít szolgálatot. A Mercedes Sprinter a C típusú esetkocsi, ami az eddigi autót váltotta. A másik egy Volkswagen Crafter, ami addig lesz Orosházán, amíg meg nem épül a tótkomlósi állomás, utána oda viszik át.

Elismerés a mentősöknek

Az avatóünnepségen Dr. Zentay Attila, a Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet orvosigazgatója emléklappal köszönte meg azon képviselők és társzervek közreműködését, akik aktívan részt vettek a felújítás szervezésében, kivitelezésében és helyet adtak a mentősöknek az átmeneti időszakban.

Emellett orvosigazgatói dicséretben részesült több mentős is. Fazekas Tamás, Gazsó Mihály, Kránitz József, Ádász Róbert, Birkás Tibor, Kátai Róbert, Karasz Attila, Adorján Anna, Sárközi Géza, Kerti Sándor és Kovács Tibor is a költözésben nyújtott plusz munkáért, segítségért kapták az elismerést.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás