- hirdetés -

Újabb győzelmével továbbra is magabiztosan vezeti az Európa bajnoki pontversenyt Kárai Tamás. A Touring Autocross szakág kétszeres kontinensgyőztese és jelenlegi címvédője Olaszországban sem talált legyőzőre.

A cseh második és a francia első hely után újabb verseny következett a múlt hétvégén. Olaszországba, Maggiora városába látogatott el a sorozat mezőnye, ahol az orosházi Kárai Motorsport célja az újabb győzelem volt.

Már az előfutamokon látszott, továbbra is bivalyerős a Skoda és hogy Kárai Tomi is kirobbanó formában van. Az időjárás most kegyes volt, nem úgy mint 1 héttel korábban Franciaországban. A por miatt locsolták a pályát, ami annyira nem kedvezett Tominak, de a feladatot rutinosan megoldotta, így az előfutamok alapján az első helyről várhatta a vasárnapi döntőt.

Kárai Tamás keményen nyomta a gázt, amikor kellett (Fotó: Kovács Zoltán)
Kárai Tamás keményen nyomta a gázt, amikor kellett (Fotó: Kovács Zoltán)

Ahol már az első kanyarban elhúzott vetélytársaitól, az ellenfelek csak az autója hátulját látták az egész futamon. A csapat most is jól választott gumit, vadonatúj murva abroncs került az autóra, ezzel is előnyt szerezve. A leintéskor 6 másodperccel nyert, Végig nagyon volt az előnye, így a döntő második felében nem kellett olyan keményen nyomni a gázt, lehetett kímélni a technikát.

– Az egész hétvége egyben volt. Technikai probléma nem adódott, az elektronikai-, futómű- és felfüggesztés beállításokkal dolgoztunk sokat. Nagyon elégedett vagyok a verseny eredményével és az egész hétvége teljesítményével. Ez volt a cél, hogy első helyen tudjunk végezni, és tovább tudjuk növelni a pontokat az összetettben – nyiltakozta Kárai Tamás, aki három futammal az Eb vége előtt továbbra is vezeti a bajnoki tabellát.

Az Európa bajnokság állása hat futam után:

1. Kárai Tamás: 117 pont
2. Vaclav Fejfar: 95 pont
3. Miroslav Neumann 73 pont

Kárai Tamást itt találjátok meg a Facebookon.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.