- hirdetés -

A templom belsejét újrafestették, a bejárathoz pedig új, térburkolóval kirakott járda vezet. 

Idén száz éve, hogy letették a református templom alapkövét, tavaly ősszel pedig felújították a templomtetőt. A korszerűsítés időszerű volt, erre fordította az Orosházi Református Egyházközség a tavalyi önkormányzati forrást az egyházi támogatás mellett. Az ideit is a templomra költötték.

– Teljes egészében kifestettük a templom belsejét, a boltíveket és a mennyezetet is, melyen a korábban rossz állapotú tető miatti beázásokat is javítani kellett. Emellett a vizesedés miatt szükség szerinti vakolatcsere történt a lábazatnál – tudtuk meg a részleteket Szalkay Róbert lelkésztől.

Kelyhet formáz az új járda a református templom előtt (Fotó: Rajki Judit)
Kelyhet formáz az új járda a református templom előtt (Fotó: Rajki Judit)

A templom elől eltűnt a régi, keskeny téglajárda, térburkolat került a helyére. Nem is akárhogyan: kelyhet formáznak a kövek. Ez a régi, 1400-as évekbeli huszita jelkép ma már református szimbólum, az úrvacsorára, a Krisztus vére általi közösségre utal.

Az egyházközség az idei 2 millió forintos forrást, illetve a tavalyi maradványösszeget ezeknek a munkálatoknak az elvégeztetésével teljes egészében felhasználta.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.