Akciókkal indítjuk a tavaszt! ÚjHÁZ ​vakolatok elképesztő áron! www.ilovszkytuzep.hu

Játszóteret Gyopárosfürdőre

A Fasor utcán játszótér, a volt laktanyánál kalandpark épül – a tervek szerint még idén megvalósul a turisztikai előnyöket is szolgáló beruházás 25 millió forint önkormányzati saját forrásból.

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

Hirdetés
· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

Korszerű, biztonságos körülmények között játszhassanak a gyerekek – ezért indította el az önkormányzat még 2011-ben játszótér-felújítási programját, melyet most a Gyopárosra tervezett tér zár le.

Kicsik a Kistemplom utcai téren

Kicsik a Kistemplom utcai téren

Elsőként a Szőlő városrészben az Avar utcai, majd Rákóczitelepen a Sziget utcai játszótér újult meg, a sort még 2011-ben a dr. László Elek lakótelepi és a Kazinczy utcai játszótérrel folytatták. A négy teret 35 millió forint önkormányzati saját forrásból, valamint a közmunkaprogram keretében további 15 millió forintból építtette fel az önkormányzat. Nem volt játszótér Szentetornyán, 2012-ben 20 millió forintból pótolták a hiányosságot. Végül tavaly a Kistemplom utcai játszóteret korszerűsítették 20 millió forintból.

Idén a program zárásaként Gyopárosfürdő közelében épül egy új játszótér – tájékoztatott Zalai Mihály alpolgármester. – A képviselő-testület februári ülésén úgy döntött, hogy Gyopároson, a Fasor utcán is kialakíttat egy játszóteret. A park egy részén lenne egy kisebb korosztályokat szolgáló korszerű tér, amit körbekeríteni nem kell a környezeti adottságok miatt, védeni pedig a fürdő már meglévő kamerarendszerével, és biztonsági szolgálattal lehet.

Mivel így kisebb a bekerülési költség, ezért a költségvetésben játszótérépítésre elkülönített 25 millió forint nagyobb részéből az Alföld Gyöngye Hotel közelében, a műszaki laktanya területén épülhet egy kalandpark – részletezte az alpolgármester. Hozzátette, mindkettő még a szezonban meglesz, és mindkettő turisztikai előnyökkel is szolgál.


Hogyan tudsz hozzászólni? Itt a segédlet

Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás