- hirdetés -

Mozgalmas évet tudhat maga mögött az önkormányzat. A polgármesteri hivatal dolgozóinak évzáró rendezvényén jegyzői és polgármesteri értékelést is hallhattak a megjelentek.

A városháza nagytermében az önkormányzati dolgozóknak, még a karácsonyi ünnepek előtt, december 20-án tartották a hagyományos évzáró értékelőt. Elsőként Hegedűsné dr. Hegedűs Mária címzetes főjegyző köszönte meg a polgármesteri hivatal 144 dolgozójának egész éves munkáját, majd lajstromba vette az idén véghezvitt munkát.

– A közigazgatás átszervezése rengeteg előkészítést igényelt, viszont a polgármesteri hivatal valamennyi kollégájának áldozatos tevékenysége révén a városháza jól és hatékonyan működik – mondta el a címzetes főjegyző.

Év elejétől az okmányirodai, a gyámhivatali, gyámügyi feladatok ellátása, valamint több városüzemeltetést érintő tevékenység, továbbá bizonyos népjóléti hatáskörök az Orosházi Járási Hivatal hatáskörébe kerültek. Az oktatási szférában is változások történtek: a A Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont és a Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézményt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásába adta át az önkormányzat. Emiatt, valamint a hatékonyabb és gazdaságosabb feladatellátás kialakítása céljából a hivatal szervezeti felépítésének felülvizsgálatára, átalakítására volt szükség.

Hegedűsné dr. Hegedűs Mária összegezte a hivatal elmúlt évi munkáját (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Hegedűsné dr. Hegedűs Mária összegezte a hivatal elmúlt évi munkáját (Fotók: Kecskeméti Krisztina)

A testületi munkát összegezve a címzetes főjegyző elmondta, 14 testületi ülésen 300 határozatot hozott, 8 rendeletet alkotott és 20 rendeletet módosított a testület. 31 bizottsági ülésen összesen 460 határozatot hoztak a résztvevők.

A beruházásokra kitérve a jegyző kiemelte, idén befejeződött a főtér beruházás kivitelezése.
– A 938 millió Ft összköltségű pályázat 747 millió Ft támogatással valósult meg. Szintén befejeződött a bölcsőde beruházás kivitelezése. Emellett az internet szolgáltatások minőségi javulása Aradon és Orosházán elnevezésű HURO pályázat is lezárult, valamint megújult a játszótér a Kistemplom utcában – hangsúlyozta Hegedűsné dr. Hegedűs Mária. A folyamatban lévő pályázatok közül a szennyvíz beruházást említette meg, illetve a megújuló parkolókat a Spar áruház mellett, és a Széchenyi téren év végéig épülő összekötő járdát. Nyertes projektek voltak idén aVörösmarty Mihály Tagintézmény napelemes fejlesztése, illetve az önkormányzat szervezetfejlesztése.

A Belügyminisztérium által kiírt pályázaton Orosháza is nyert, így március 1-jétől hat Start munkaprogram indult. Összesen 228 főt napi 8 órás munkarendben foglalkoztatnak. Az elnyert összes támogatás közel 266 millió forint. A téli közfoglalkoztatás kapcsán a Türr István Képző és Kutató Intézettel kötött oktatási szerződés keretében összesen 167 fő közfoglalkoztatott tanulhat 15 féle szakmát.

A kultúra területén nagy feladatot jelentett a civil szervezetekkel és a testvérvárosokkal való kapcsolattartás, a városi rendezvények koordinálása. A sporttal kapcsolatban idén emlékeztek meg Orosháza legöregebb létező sportszervezetéről, a 100 éves Orosházi Munkás Testedző Körről. Továbbá nagyméretű műfüves labdarúgó pálya épülhetett a városban, illetve ebben az évben is több szabadidős és diáksport rendezvényt sikerült kifejezetten a gyermekek részére szervezni.

2013-ban egyébként 4 per fejeződött be jogerősen, melyek az önkormányzat pernyertességével záródtak.
– Természetes, hogy a jövő esztendőben továbbra is csak egy célunk lehet: az ügyfélbarát közigazgatás elveinek teljes körű gyakorlati alkalmazása – zárta összegzőjét Hegedűsné dr. Hegedűs Mária.

Újabb 200 millió a kormánytól

A jegyzői évértékelést dr. Dancsó József polgármester folytatta, aki kiemelte: az év egyik legfontosabb feladata volt, hogy a város működőképessége megmaradjon. Mint mondta, ezért nagy konfliktust kellett vállalniuk, ez volt a kommunális adó bevezetése.
– Voltak olyan hangok és vélemények, amelyek arra ösztönöztek, hogy gondoljuk újra ezt a döntést. A lehetséges következményeket is számba véve végül ezt a rendeletet hatályon kívül helyeztük azt remélve, hogy a helyzetet sikerül év végéig megoldanunk. Sikerült, de ez egy nagyon nagy tehertétele volt ennek az évnek – mondta el a polgármester.

dr. Dancsó József polgármester szerint küzdelmes, de sikeres évet zárt Orosháza
dr. Dancsó József polgármester szerint küzdelmes, de sikeres évet zárt Orosháza

Dr. Dancsó József kiemelte, örömteli eseményekben is gazdag volt a 2013-as év, hisz a főtér átadásával a város új arculatot kapott.
– Megformáltuk azt a kétféle azonosságtudatot, amely ezt a várost jellemzi: a paraszt-polgári mentalitást, ami a településalapítók kitartását és szorgalmát jellemezte, és az iparosítás kiterjedésére a ‘60-as évektől jellemző gondolatot, amely szorgalmat és munkaszeretetet hozott ebbe a városba. 269 év után időszerű egy olyan emlékművel, mint az üveg körtefa, tisztelegnünk a városalapítók előtt – hangzott el az értékelésben.

Amint a polgármester fogalmazott, ezek mellett kellett a költségvetési egyensúlyt biztosítani, amiben jelentős szerepe volt a kormányzati támogatásnak, hiszen idén 220 millió forint plusz forrást kapott a város.
– Hála az orosháziaknak, és a kitartó munkának megteremtődtek a szükséges feltételek. Örömmel jelenthetem, hogy további 200 millió forintot nyert a város egy december 17-ei kormánydöntés által. Így azt mondhatjuk, hogy a 2013-as év igen jól sikerült – összegzett dr. Dancsó József.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.