- hirdetés -

Bemutatunk egy orosházi srácot, Hegedűs Andort, aki a Marussia csapatánál dolgozik tervező mérnökként és jelenleg a Ferrari mérnökeivel áll napi kapcsolatban.

Száguldó cirkusznak is nevezik a Forma 1-es versenysorozatot, amit rengetegen követnek nyomon itthon is. Sokat tudunk a versenyzőkről, a csapatokról, a gumiproblémákról és az aktuális átigazolási pletykákról. De ennek a látványos világnak van egy hátországa is, ami nélkül semmi nem működne a pályán. Hegedűs Andor Orosházán született, itt járt általános iskolába, majd gimnáziumba. Eddig ez mondhatni szokványos. Na de ami ezután jött…

Orosházáról Oxfordba

– Hogyan kerül egy magyar srác egy vidéki kisvárosból a Forma 1 világába? Valljuk be, nem hétköznapi történet.

– Emlékszem, gyerekkoromban vasárnaponként Forma 1-et néztem nagyszüleimmel. Nagyon tetszett az egész hangulata és körítése, de ekkor még álmodni sem mertem volna, hogy majd egy napon én is részese leszek a száguldó cirkusznak. Nem sokkal érettségi után, 2006 végén Angliába költöztem. Egy hátizsákba belefért mindenem. Éveken keresztül dolgoztam raktárosként Oxfordtól nem messze annak reményében, hogy majd sikerül összespórolnom elég pénzt hogy finanszírozni tudjam az egyetemi tanulmányaimat.

– Miért nem itthon mentél egyetemre?

– Részben az itthoni túlbonyolított és irreális követelményeket támasztó méregdrága felsőoktatás miatt, másrészt nagy volt a túljelentkezés és mert csak egy nyelv vizsgám volt, nem vettek fel annak idején egy népszerű intézménybe a jeles érettségim ellenére sem. Költségtérítéses szak szóba sem jöhetett, erre nem volt pénzem, normálisan fizető állást pedig nem találtam. Ezért inkább Angliában próbáltam szerencsét. Miután lett annyi pénzem, hogy jelentkezzek az egyetemre, megtettem. Három éven keresztül a tanulás mellett teljes munkaidőben dolgoztam. Az Oxford Bookes University-n diplomáztam Motorsport Engineering and Vehicle Technology szakon ami gyakorlatilag autósport irányzatú mérnököt jelent.

– A diploma után rögtön jött egy komolyabb állás?

– Egy kis cégnél helyezkedtem el, ahol nap mint nap 500-600 lóerős autók tuningolásával foglalkoztunk. Ezen a cégen keresztül kezdtem el F1-es csapatoknak mindenféle felszerelést tervezni. 2011-ben a mostani Marussia egyik aligazgatója megkeresett, hogy lenne-e kedvem közvetlenül nekik dolgoznom. Természetesen nem kellett kétszer kérdeznie.

Hegedűs Andor egy olyan Marussiával, amit ő is tervezett
Hegedűs Andor egy olyan Marussiával, amit ő is tervezett

– Az orosházi sulikban tanultakból mi az, amit kint is hasznosítasz?

– Nap mint nap használom azokat az alapokat amiket a Táncsicsban és Eötvösben tanultam. Ezek nélkül ma nem tartanék ott ahol vagyok, és emiatt nagyon hálás vagyok egykori tanáraimnak.

Együtt dolgozik a Ferrari mérnökeivel

– Mi a feladatod a csapatnál?

– Jelenleg a jövő évi autó beállításához szükséges műszereket és a boxutcában használatos felszereléseket tervezem. Ez sokszor szezonális munka, ezért az év másik részében általában a statikus és dinamikus, törési és egyéb teszteket tervezem, szervezem. Mellékállásban a Ferrari mérnökeinek zaklatására szakosodom. Néha túlzásokba eső alaposságom miatt meglehetősen gyakran kérdezek tőlük olyat, amire sokszor még ők sem tudnak válaszolni.

– Mit akarnak tőled a Ferrari mérnökei? Ezek a megkeresések annak köszönhetők, hogy jövőre már Ferrari motorral indultok ti is?

– Igen, jövőre már az ő motorjukat használjuk, emiatt sok információra van szükségem ami a tőlük származó dolgokhoz kapcsolódik. Jelenleg is olyan dolgok beállítására használatos eszközöket tervezek, amik még nem is léteznek, ez néha kihívást jelent, ezért nagyon fontos a rendszeres kommunikáció.

– Mennyiben lesz új kihívás, hogy a világ egyik legnagyobb csapata, a Ferrari szállítja az új turbómotorokat?

– Számtalan beszállítónk van, nem jelent nagyobb kihívást a Ferrarival dolgozni mint bárki mással.

Nézz szét a Marussia csapatánál, aztán olvass tovább 

– Szoktál-e kint lenni a versenyeken, vagy a háttérben dolgozol?

– Én a főhadiszállásunkon, a Marussia Technical Centreben dolgozok Banburyben mint tervező mérnök, emiatt rám nincs szükség a versenypályán. Ha probléma adódik, ezek megoldását az interneten keresztül szoktuk megoldani, ez a legköltséghatékonyabb megoldás.

– Nyilván a Marussia, a saját csapat ez első, a kedvenc. De ezen kívül kit kedvelsz a Forma 1 versenyzői közül, és miért?

– Az első nagy kedvencem Damon Hill volt még a ‘90-es években. A jelenlegi pilóták közül nem igazán vagyok fanatikus szurkolója senkinek, de talán ha egy embert kéne megneveznem akit kedvelek, akkor az a Jégember, Kimi Räikkönen lenne. Gyors, nem jártatja a száját feleslegesen, elvégzi a munkáját és tudja hogyan kell lazítani.

– Mi lesz a jövője a Marussiának? Tudtok-e előrelépni?

– Az idei 10. helyezés fontos lépés a csapatnak. Az, hogy egy nálunk jóval nagyobb költségvetéssel rendelkező csapatot, a Caterhamet sikerült legyőznünk azt mutatja, hogy a Marussiának van jövője az F1-ben. Az egyik legfiatalabb csapat vagyunk, csak pár éve létezik a Marussia F1, azt hiszem senki nem várt csodákat ilyen rövid idő alatt. A jelenlegi bajnoknak is 14 évbe tellett mire eljutottak a győzelemig. Reméljük, nekünk is sikerül évről évre előrelépni a mezőnyben.

– A családalapításon gondolkodsz már?

– Párommal 6 éve vagyunk együtt. Neki nagyon sokat köszönhetek, mindenben támogat és azt hiszem nélküle nem tartanék most itt. Az esküvőt és a családot már tervezgetjük. Anyukám és két húgom is idekint élnek. Legjobban nagyszüleim hiányoznak otthonról, nagyon szeretem őket és azt kívánom, bárcsak gyakrabban láthatnám őket.

– Tervezed-e, hogy valamikor hazaköltözöl?

– Nagyon különleges, visszautasíthatatlan és bombabiztos lehetőségnek kellene hogy adódjon otthon ahhoz, hogy a hazaköltözés gondolata megforduljon a fejemben. Ha otthon lenne F1-es csapat és hasonló fizetésért dolgozhatnék hasonló körülmények között, akkor már itt sem lennék.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.