Dr. Zacher Gábor toxikológus görbe tükröt állított a felnőtteknek a függőségekről, szociális mintákról, és arról, mi mindent várnak el gyermekeiktől, amit maguk sem tesznek meg.
Dr. Zacher Gábor toxikológus, a Péterfy Sándor utcai Kórház klinikai toxikológiai osztályának vezetője két előadást is tartott Orosházán november 21-én. Délután a református iskola diákjai egy pályázatnak köszönhetően hallgathatták a főorvos szavait, este pedig az egész város előtt nyitott előadást szervezett az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat. A programra akkora volt az érdeklődés, hogy a művelődési ház színházterme és annak lépcsői sem bizonyultak elegendőnek. A két előadás között beszélgettünk Zacher Gáborral.
Tanuljunk meg nemet mondani!
Mi a legfontosabb üzenete az esti előadásnak?
– Görbe tükröt szeretnék állítani saját magunk elé, hogy tulajdonképpen Magyarország a 10 millió függő országa. Lehet, hogy ez most egy kicsit durván hangzik, mert amikor azt mondom, hogy függőség, akkor általában az jut az ember eszébe, hogy kábítószer, alkohol, nikotin, koffein. De hány olyan függőségünk van, ami időnként okoz zavart az életünkben, de együtt tudunk élni vele. A másik fontos téma pedig az, hogy a gyerekeinktől sok mindent elvárunk. Például azt is, hogy tudjanak nemet mondani. És ekkor felvetődik a kérdés, mi felnőttek tudunk nemet mondani? És ha mi nem tudunk, akkor hogy várjuk el a gyerektől, hogy ő tudjon? A gyerek a szüleitől tanul, ezt úgy hívják, hogy szociális minta. És általában a gyerekünk a saját magunk leképezéseként fog megjelenni.
A fiatalabb generációnál milyen problémákkal szokott találkozni munkája során?
– Semmi olyannal, ami nálunk ne lett volna. Csak a világ változott meg nagyon jelentősen körülöttünk. Ne feledjük el, hogy ennek a világnak, amiben mi most benne élünk, a gyerekeink az őslakosai, mi pedig betelepültek vagyunk. Betelepültként nagyon nehéz az őslakossal kommunikálni, és ez viszont is igaz. Úgy gondolom a legfontosabb, hogy megtanuljunk egymással kommunikálni, enélkül semmi nem fog működni.
A délután folyamán a református iskolásoknak is tartott egy előadást, ennek a korosztálynak mire hívta fel a figyelmét?
– A kábítószerekről volt szó, de magukról a szerekről elég keveset beszéltem, mivel a kábítószer probléma nem arról szól, hogy melyiknek milyen hatása van, hanem arról, hogy ezek megváltoztatnak bennünket. Számukra nem a szerek biokémiája a lényeg, hanem a „nem mondás tudománya”. Nem apához, meg anyához fog odamenni a haver, hogy bekínálja valamivel, hanem a gyerekhez, és neki kell majd döntenie. És itt van a lényeg, meg kell tanítsuk őket nemet mondani. Ne a törvényektől várjunk csodát, mert az nem fog változtatni a helyzeten. A nem mondás tudománya, és az értékrend kialakítása lehet az, ami egyfajta változást hozhat. Úgy hogy pakoljunk útravalót a gyerek puttonyába, amit jó időben elő tud húzni, és merjen büszkén nemet mondani, azért mert van értékrendje, vannak keretei, vannak megfelelő példaképei, és van becsülete.
