- hirdetés -

Népi játszóház, foci bajnokság, gasztro versenyek – egy napon keresztül közösen szórakozott Rákóczitelep apraja és nagyja.

A rákóczitelepi falunapot idén rendezték meg második alkalommal Rákóczi Fesztivál néven. A szeptember 28-án tartott rendezvény azonban falunap jellegét továbbra is megőrizte, hiszen egész nap színes programokkal várt mindenkit, korosztálytól függetlenül.

– A fő cél, hogy a városrész lakóit közelebb hozzuk egymáshoz, és közösen szórakozzunk – tudtuk meg Kissné Tarján Katalintól, az Esélyegyenlőséget Biztosító Alapítvány kuratóriumának elnökétől.

A Bácska utcai ovisok műsorát sokan megtapsolták Fotók: Pirer Kata
A Bácska utcai ovisok műsorát sokan megtapsolták  (klikk a képre) Fotók: Pirer Kata

Az esemény megnyitóján Zalai Mihály alpolgármester elmondta, hogy többször is hallotta már a helyiektől a falu kifejezést, annak ellenére, hogy Rákóczitelep sosem volt önálló település. – A falu kifejezés azt jelenti a rákóczitelepiek szívében és lelkében, hogy mi egy önálló identitással bíró közösség vagyunk. Ennek a közösségnek szüksége van az olyan alkalmakra, ahol megmutathatja saját értékeit, és együtt eltölthessenek egy napot, hogy megerősítsék azt a hovatartozás élményt, amellyel a rákóczitelepiek egyébként is rendelkeznek – hangzott el az alpolgármester beszédében.

A megnyitón jelen volt Kovács Árpád önkormányzati képviselő, dr. Dancsó József polgármester viszont nem tudott részt venni a rendezvényen, azonban levelében köszöntötte a jelenlévőket.

Gazdára talált a Rákóczitelepést Emlékplakett, amelyet minden évben a városrész hétköznapi hősei, idén Kiss Imréné vehetett át, aki önzetlen munkájával sokat tett és tesz a közösségért, az iskoláért és a gyermekekért.

Szórakozásból sem volt hiány, az Orosházi Fúvószenekar zenés ébresztője után bemutatkoztak a helyi egyesületek, alapítványok, felléptek az óvodások, az iskolások, de még a szülők és a nyugdíjasok is. Az előadók között voltak visszatérő vendégek, és olyanok is, akik majd eztán lesznek visszatérők. Táncosok, énekesek és birkózók bemutatóztak, a gyerekeket népi játékok, ugrálóvár, és játszóbusz várta. Mint minden évben, most is a legnépszerűbb a foci bajnokság volt, de azok is versenybe szállhattak a nap során, akik nem a sportban, hanem a gasztronómiában tudnak igazán nagyot alkotni. Hozzáértésüket bográcsos főzőversenyen, amatőr cukrászok süti versenyén és az ütős házi pálinkák megméretettésén bizonyíthatták.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.