- hirdetés -

A megújult főtéren, Szent István szobránál emlékeztek az államalapítóra az egybegyűltek hétfőn. Dávid Zoltán önkormányzati képviselő beszédében kiemelte, az összetartozást erősíti nemzeti ünnepünk.

Az Orosházi Fúvószenekar a Himnusszal nyitotta, majd a Szózattal zárta az ünnepséget, melyet idén újra Szent István szobránál, az immár elkészült főtéren tartottak. Ünnepi beszédet Dávid Zoltán önkormányzati képviselő mondott a téren emlékezők előtt.

– A Magyar Köztársaság nemzeti ünnepei közül, augusztus 20-a testesíti meg legerősebben összetartozásunkat. Államalapításunk ünnepén együtt az ország, együtt a magyarok! – kezdte ünnepi beszédét Dávid Zoltán. A szónok a kezdeteket idézve vázolta, hogy lett a törvénylátó napból – amikor a királyi tanács is ülésezett, és amikor sokak zarándokoltak az első magyar király székesfehérvári sírjához – Szent István napja. Kitért arra, hogyan sajátította ki a kommunizmus ezt az ünnepet, és vette el annak vallási, nemzeti tartalmát az új kenyér, az új alkotmány ünnepévé formálva.

Államalapító Szent István királyra emlékeztek Fotók: Kecskeméti Krisztina
Államalapító Szent István királyra emlékeztek (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina

A szónok Szent Istvánt keresztény szellemű, reformer uralkodóként jellemezte, aki elérte, hogy a nemzetségekre tagolódó magyarságból és az ország más származású lakóiból nyugati műveltségű, független, keresztény állam alakuljon.
– A Szent István-i állameszmét Gróf Teleki Pál miniszterelnök 1939-ben a Katolikus Nagygyűlésen így határozta meg: A Szent István-i állameszme két hagyománynak, a lélek két tartalmának, a magyarnak és a kereszténynek egységesítése. Ez a gondolat nemzeti és keresztény, mint két eszme, két valóság, két hagyomány házassága a Duna-medence templomában. Vajon mi, hogyan sáfárkodunk ezzel a szellemi örökséggel, tovább tudjuk-e vinni a 21. században ezt az állameszmét? – tette fel a kérdést a képviselő.

Párhuzamot vonva István király törekvései és az aktuálpolitika között kiemelte, ahogyan anno a legnagyobb horderejű változás a területi alapon nyugvó közigazgatás megteremtése volt, most hasonló változások mennek végbe hazánkban, mely ma is Szent István államalapító művén nyugszik. – Európa szemében is elvitathatatlan, hogy Magyarország az elmúlt években megújult. Hazánk ma már nemcsak a 2010 előtti időszakhoz, hanem Európa számos országához viszonyítva is jobb teljesítményre képes. Az erős magyarság legszebb és legkifejezőbb szimbóluma István király megszentelt koronája. 2013. augusztus 20-án is együtt az ország, együtt a magyarok! – zárta beszédét Dávid Zoltán.

Nagy Krisztina énekművész műsorát követően koszorút helyeztek el Szent István szobránál Orosháza és testvárvárosunk, Tusnádfürdő nevében az elöljárók.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.