- hirdetés -

Július 15-én tartotta tisztújító közgyűlését az Asztalitenisz Sportegyesület Orosháza. Új elnökséget választottak a következő öt évre.

Az egyesület elnöke Busa Péter, elnökhelyettese Bánfalviné Feldmann Ágota lett, míg Dr. Bertók Éva, Hajdú Ágnes, Hocz János elnökségi tagként, Andrási Mária felügyelő biztosként irányítja és segíti a sportszakmai feladatok feltételeinek megteremtését. Az új elnökhöz közel áll a sportág, hiszen korábban maga is elismert aktív versenyző volt.

Véglegessé vált, hogy a csapat nem él az EXTRA Liga indulás lehetőségével, mivel az anyagi feltételek hiánya miatt nem lehetett szó új játékosok igazolásáról, így továbbra is az NB I osztályban szerepelnek. A közvetlen utánpótlás tagjai a korábbi hagyományoknak megfelelően a felnőtt megyei férfi csapatbajnokságban kapnak játék és tapasztalat szerzési lehetőséget, emellett nagyobb hangsúlyt kap az egyéni versenyeztetés.

Döntés született arról is, hogy a bajnokságban a csapat PET-BAU ASE Orosháza néven szerepel.

A sportolók július másodikán kezdték meg a felkészülést, majd július 16-a óta napi két edzés szerepel a programban. Két hét múlva Karcagon a hagyományos nemzetközi „Szent István Kupa” keretében kezdődik a versenyszezon.

A szervezők nagy erővel készülnek a „Pintér Attila” Emlékversenyre, melynek időpontja október 12-13.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.