Károlyi Fülöp Béla mint apa. Fülöp Attila Csaba mint fiú. Két írói vénával megáldott ember. Egy közös kötet.
Apával és fiával ülök egy hűs szobában, a szülői házban. Adom az ostobát, és az is vagyok, hiszen nem olvastam a könyvet, amely miatt odamentem. Ikerkönyv. Ketten írták. Mire ezek a sorok papírra kerülnek, pótolom a hiányosságot, és szép párhuzamot látok a beszélgetés képe és a könyv szerkezete között. Kettőjük között mintha magam lennék a két tartalomjegyzéket elválasztó fehér lap, amelyre közös történetüket írják az 52. ill. a 63. oldalon. De feltárulnak olyan rétegek is, amelyek felfejtése éppen az írott szó, a könyv feladata. Két irányból halad az olvasó is a közép felé, ami egyszerre a két vég, de egymás folytatása is, ha megfordítom. Két generáció egymásba kapaszkodása ez. „Példa az unokáknak, hogy mi ezt-azt megláttunk a világban, és azt le is írtuk, hátha lehet belőle tanulni” – bazsalyog a bajsza alatt az ötletgazda.
Apa és fia mesél egy több mint 100 oldalas kiadvány megszületéséről, és most már tudom, hogy azok az oldalak olyan vallomásokat rejtenek, amilyeneket családok százaiban nem ismernek egymásról az apák és fiak. Ott, ahol nem szokás érzésekről beszélni. Milyen más minőség ez, hiszen a „nem mondhatom el senkinek” rekeszbe zárt titkok, gyakran a család előtt is rejtve maradt vágyak, gondolatok, érzések őrzője lett a könyv. Eredője egy akarat, amely a Fülöp nemzetséget igyekszik összetartani. Az egyre értékesebbnek vélt találkozóra valami ajándék készül, hát legyen az egy könyv, amely a nyomunkat őrzi, amit a világban hagyunk… – mondja az apa.
Károlyi Fülöp Béla fiával közösen jött ki új kötettel. Az orosházi író, költő Ne búsulj címmel válogatott az utóbbi években írott versei közül 50 oldalnyit, fia, Fülöp Atilla!!! Csaba Csavargókönyv cím alá gyűjtötte be azon írásait, verseit az elmúlt évtizedből, amelyeket úgy ítélt meg, hogy a nagyobb nyilvánosság elé tárhat. A közlés szándéka, az írás „kényszere”, tehetsége mindkettőjükben régóta munkál, a nemrégen kiadott könyv apropójáról érdeklődtem a Martinovics utcai házban.
– Meglehetősen rapszodikus válogatás ez részemről – fogalmazza meg a tartalomra vonatkozó megállapítást Csaba. – Csavargókönyv, mert ez összegzi eddigi életem, nem a szó eredeti értelmében, inkább ami az életfelfogásom jellemezte. Sokat lázadtam, mára talán megállapodottabb lettem. (Az 50. című vers fegyelmezett formája mintha ezt igazolná – a szerk.)
– Csaba nem az az író, aki publikálni akar, pedig volt rá lehetősége – veszi át a szót Béla bácsi. – A születésnapjára ezt szántam neki ajándéknak, amit majd a család minden tagja megkap. Ám amikor látszott, hogy az anyaga, amit most megmutatna, csak egy fél könyvre elég, csatlakoztam, és beleegyezett. A magunk örömére írunk, ezért született a könyv is, akinek tetszik, szívesen olvassa.
