Jubileumi patika nap a Fehér Kígyóban

Idén a mozgásszervi megbetegedések kerültek középpontba – előadásokat hallgathattak és ingyenes szűréseken vehettek részt az érdeklődők.

Az Országos Patika Nap Békés megyei ünnepélyes megnyitójának idén az orosházi Fehér Kígyó Gyógyszertár adott otthont. A tizedik alkalommal megrendezett nyílt nap célja, hogy a jobb megismerés révén erősödjön a patikák iránti bizalom. A Magyar Gyógyszerészeti Kamara Békés Megyei elnöke, Dr. Melczer Mária elmondása szerint a Fehér Kígyót etikus és tisztességes magatartása miatt választották helyszínül.

Jelen volt az Orosházi Kórház leendő főigazgatója, dr. Duray Gergő, valamint dr. Dancsó József polgármester is, aki köszöntőt és egyben köszönetet mondott a gyógyszertár vezetőjének, mivel minden egészségmegőrzéssel kapcsolatos rendezvényen partnere volt a városnak.

Egész nap ingyenes szűréseket végeztek, az érdeklődés folyamatos volt. A gyógyszerész szakma alapjait óvodások is kipróbálhatták, kenőcsöt keverhettek a laboratóriumban.

Szűrővizsgálat a gyógyszertárban, a háziasszony dr. Herczegfalviné dr Duray Gergő és dr. DAncsó József társaságában (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Szűrővizsgálat a gyógyszertárban, háttérben a háziasszony dr. Herczegfalviné dr. Duray Gergő és dr. Dancsó József társaságában (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Az idei rendezvény elsősorban a mozgásszervi megbetegedésekkel foglalkozott, többek között erről is hallhattak előadást az érdeklődők.

Dr. Herczegfalviné dr. Abonyi Etelka, a gyógyszertár vezetője elmondta, a rendezvény célja, hogy a vendégek megismerkedjenek a patika világával és a benne működő munkával.

– Szeretnénk, hogy a betegek, patikába járók bizalommal forduljanak a gyógyszerészekhez, és közelebb kerüljenek egymáshoz – mondta dr. Herczegfalviné. – A patika ne egy misztikus hely legyen, ahova félve lépnek be az emberek.



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás