- hirdetés -

Az ASE sportolói remekeltek a szarvasi nyílt serdülő asztalitenisz versenyen.

A Szarvasi Kőrös ASE és a Békés Megyei Asztalitenisz Szövetség szervezésében nyílt serdülő asztalitenisz versenyt rendeztek Szarvason, melyen szép számmal képviselték a sportágat a szomszédos megyék versenyző is.

A lányok küzdelmében úgy egyéni, mint páros számban az ASE Orosháza sportolói diadalmaskodtak és nyerték el a győzteseknek felajánlott serlegeket és érmeket.

Párosban a Benkő Anett oldalán az újonc Szász Ritával magabiztos versenyzéssel állhatott a dobogó felső fokára, hiszen csak a döntőben kényszerültek nagyobb csatára a házigazdák versenyzőivel szemben. Ebben a versenyszámban kellemes meglepetésként a szintén újonc Nyári Viktória és Becsei Réka a harmadik helyen végzett. Egyéniben Benkő Anett a várakozást igazolva szinte megszorítás nélkül nyerte meg a versenyt, Szász Rita itt is bizonyította tehetségét harmadik helyezésével.

Az ASE versenyzői a 2012 évi összesített pontversenyben ötödik helyen zárták a leány utánpótlás ranglistát.

A Magyar Asztalitenisz Szövetség közzétette a 2012 évi összesített ranglistáját, ahol az Asztalitenisz Sportegyesület versenyzői az előkelő ötödik helyezést érték el. Ez az eredmény kiemelkedő, hiszen a nagy múltú Statisztika és Postás SE, valamint a Jászkun Volán és UNIVER KTE mögött számos tradicionális egyesületet előztek meg a rangsorolt 28 fős, köztük több főfoglalkozású edzőt alkalmazó mezőnyben.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.