- hirdetés -

Példátlan siker az orosházi férfi pingpong történetében – bejutottak az NB/I-be az Eötvös DPSE  férfi asztaliteniszezői.

Szombat délután az utolsó forduló eredményétől függetlenül NB/II-es bajnokként fogadták az Eötvös DPSE férfi asztaliteniszezői a bajnokságban második helyen végzett Kecskeméti Spartacus csapatát a bajnokság utolsó fordulóján. Az orosházi férfi pingpong történetében példátlan siker apropóján Schneider György játékos-edzőt kérdeztük.

– Az NB/I-et elérni tizenöt éves fennállásunk alatt akkor sem sikerült, amikor fizetett játékosokat szerződtettünk. Mostani csapatunk a szó valódi értelmében vett közösség, csupa saját nevelésű játékossal, akik saját erőből, a sportág szeretete miatt versenyeznek – emelte ki Schneider György. – Teljesen amatőr módon működünk. Ki dolgozik, ki tanul a sport mellett és ennek ismeretében még inkább értékes ez a siker, amit elértünk.

Farkas Rudolf, Roszik Attila, Roszik Bence, Biedermann Dániel, Göndös Gábor és Schneider György edző (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Amikor egy csapat feljebb lép egy osztállyal, többnyire erősít, igazol. Ez pénz kérdése náluk is.
– Ha találnánk anyagi forrást, elképzelhető hogy mi is igazolnánk egy-két játékost, de ha nem, akkor a jelenlegi csapattal igyekszünk megállni a helyünket az NB/I-ben. Az első évben nyilván az a célunk, hogy a csapat megragadjon a felsőbb osztályban. A sportág szeretetéről már számtalanszor bizonyságot tettek játékosaink, emellett igyekszünk még többet, még jobban dolgozni és remélem így sikerül jövőre a bennmaradás.

Az ilyenkor kikerülhetetlen témáról, az anyagiakról a csapat egyik játékosával, egyben szponzorával Roszik Attilával beszélgettünk:
– A város azzal támogatja a csapatunkat, hogy a teremért nem kell fizetnünk. Ezen kívül a versenyzés minden anyagi terhét magunk viseljük. A jövő esztendőtől ezek a költségek jelentősen növekednek. Bírót kell alkalmazni és fizetni (az NB/II-ben a játékosok maguk számolják a pontokat és döntik el a vitás helyzeteket) és a nevezési, ill. utazási költségek is emelkednek, de azt hiszem, ha fizetett játékos igazolására nem is telik, a megnövekedett költségekkel megbirkózik a csapat. Egyenlőre – azt hiszem jogosan – nagy az öröm a feljutás miatt, a nehézségeket pedig majd leküzdjük.

A 2012–2013-as NB/II-es bajnok csapat tagjai: Biedermann Dániel, Göndös Gábor, Roszik Bence, Roszik Attila, Farkas Rudolf, Schneider György.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.