- hirdetés -

Huszonegy év alatt számtalan fórumon és formában hallatta szavát az egészség védelmében dr. Herczegfalvi Lászlóné dr. Abonyi Etelka szakgyógyszerész. A Fehér Kígyó Gyógyszertár tulajdonosa két évtizede a gyógyítás szolgálatában tevékenykedik. (x)

A patika az egyre bővülő ingyenes szolgáltatásokkal olyan hellyé vált, ahová a gyógyulni vágyók a gyógyszereken kívül szakszerű tanácsokért, szűrésekért is betérnek. Babi mindig hangsúlyozza: nem szabad az egészséget aprópénzre váltani, mindig a betegek érdekeit kell szem előtt tartani. A születésnap okán két évtizedes tevékenységét áttekintve, tágabb értelemben nyilatkozik a felelősségről.

Dr. Herczegfalvi Lászlóné dr. Abonyi Etelka

– 21 éve, amikor megnyitottam a patikámat, – két általános iskoláskorú fiam mellett – de korábban is, mindig szem előtt tartottam, hogy egyensúlyban legyenek a feladataim, kötelezettségeim minden „posztomon”. Egymást átfedő körökben tudnám szemléltetni a családot, a patikát, mint munkahelyet, a patikát, mint a betegek ellátásáért felelős intézményt, szűkebb közösségünket, városunkat, s a hivatásom magas fokú gyakorlása miatt a gyógyszerész szervezeteket – vallja a gyógyszerész.

– Volt ebben öröm, siker, de sokszor kellett széllel szemben dolgozni. Ezt választottam, nem szoktam meghátrálni. A fenti köröket nézve mindenkiért és mindenért felelősséggel tartozom. A családban a hivatás szépsége a két fiamat is a gyógyszerészet felé terelte, az ő segítségükkel jelentős szerepet vállalunk az ismeretterjesztésben, szakmai oktatásban. A város értékeit két épülettel gyarapítottuk. A szakmában megyei és országos szervezetekben tevékenykedem, a folyamatos szakmai megújulást biztosítva. Mindig, minden téren csak előre nézek, ezt máshogy nem lehet!

(x)

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.