- hirdetés -

Új sorozatunkban az orosházi és környékbeli kisvállalkozásokat mutatjuk be. Székely Nóra sajtkülönlegességeivel először csak ismerőseit lepte meg, később másokat is. Fél éve indította be a sajtgyártást.

Házi készítésű tejtermékek széles választékát kínálja Székely Nóra, aki autodidakta módon sajátította el a sajtkészítést.

– Maga a sajtkészítés gondolata nem új keletű számomra. 8 évvel ezelőtt már megérintett a szele, akkor a szükség, két évvel ezelőtt a szenvedély vezérelt. 2011 karácsonyán jött az ötlet, hogy ismerőseimnek házi készítésű sajtokkal kedveskedjek, a siker nem maradt el. Akkor gondolkoztam el komolyabb a sajtkészítésről – mesélt a kezdetekről Székely Nóra. – Fél éve bár egyelőre még csak kisebb tételben, de beindítottam a sajtgyártás. Mint minden kezdet, ez is nehéz volt. Az első lépés a sajtműhely felé a megfelelő tejmennyiség biztosítása érdekében egy tehén beszerzése volt. Miután frissen beléptem az állattartók népes táborába az út már egyértelmű volt, és ma már büszkén mondhatom, regisztrált kistermelő vagyok engedélyezett sajtkészítő műhellyel – emelete ki Nóri.

Házi sajt, csak természetesen (archív fotó: Kecskeméti Krisztina)

A sajtok mellett a paletta az idők folyamán egyre bővült, a Pipitér Sajtműhelyben a házi készítésű tejtermékek széles választéka megtalálható, melyek kizárólag természetes alapanyagokból készülnek, adalék és tartósítószer nélkül. Többféle sajt készül, többféle eljárással. A választék igen széles: megtalálható az úgynevezett friss sajt, ami natúr, füstölt és majd tízféle ízesített változatban készül. De az oltott eljárással készülő sajtok is megtalálhatók a sajtműhelyben, különböző technikákkal. Így a termékek között szerepel például a bükkfán füstölt parenyica, a tradicionális eljárással készült pásztor sajt, a sólében érlelt feta sajt, különféle ízesítésű gomolyasajtok, valamint a mozzarella is.

– Célom érett, kemény sajt megalkotása, ahhoz azonban még egy érlelő kamra kialakítása várat magára, de nem sokáig. Még nagyon a kezdetén járok ennek a gyönyörű hivatásnak, de rengeteg tervem van ezzel kapcsolatban. Többek között egy olyan sajtműhely kialakítása, ahol az érdeklődők az ízeken és választékon kívül megismerkedhetnének a sajtkészítés rejtelmeivel is. Természetesen a technológia fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetek. Közeli terveim között szerepel egy korszerű csomagolórendszer, valamint tejüstök vásárlása. Mindehhez eddig pályázati lehetőségeket nem vettem igénybe, de a jövő mindenképpen ez, mivel idén április 1-től már nemcsak a sajtműhelyben, hanem a vásárcsarnokban is meg szeretnék jelenni hagyományos házi készítésű termékeimmel. Ahhoz hogy terveimet megvalósíthassam, egy csapatra van szükségem, mégpedig a családomra, akik nélkül nem születhetett volna meg a sajtműhely. Köszönöm neki, hogy mindenben támogattak- emelte ki Nóri.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.