- hirdetés -

Több bűncselekményt követett el, most lefülelték a rákóczitelepi férfit a rendőrök. A nyomozók látókörébe került egy tettestárs is, az ő szerepét még vizsgálják.

Lopásokkal gyanúsítható férfit fogtak el a napokban a városi rendőrkapitányság nyomozói Rákóczitelepen. A 39 éves helyi férfi különböző, fémből készült dolgokat hozott el egy Lenkei utcai ház nyitott melléképületéből.

Bilincsben az elkövető (illusztráció)

A tárgyak között volt kerékpárváz, villanymotor, szivattyú és egy varrógép is. A lopással kb. 100 ezer forint kárt okozott a tulajdonosnak. A varrógépet szétszerelte és lefestette, mert meg akarta tartani, a többi holmit pedig el akarta adni, de a rendőrség lefoglalta tőle ezeket és visszaadta a tulajdonosnak.

A nyomozás során kiderült, hogy a férfi már régebben is járt ebben a melléképületben (horgászbotokat vitt el), ráadásul nem először követett már el bűncselekményt. Azzal is gyanúsítható, hogy februárban a Szentesi úton gépalkatrészeket lopott, amiket leadott egy fémfelvásárlónak, majd a kapott pénzt elmondása szerint társával együtt felélte.

Az Orosházi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a férfi ellen. A nyomozók vizsgálják a másik férfi szerepét a bűncselekmények elkövetésében, illetve azt is, hogy a fentieken kívül további lopásokkal is gyanúsítható-e a páros.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.