- hirdetés -

A több tízmillió forint értékű berendezés érkezésével gyorsabbak lettek a vizsgálatok és a minőség is hatalmasat fejlődött.

Egy modern Computer Tomográf (CT) készülék érkezett a városba még tavaly decemberben. A teljesen felújított, 5 éves berendezés a korábbi 12 éves CT-t váltotta le, aminek lejárt a minősítése, így újat biztosított a beszállító cég. Az új CT-t az elmúlt hetekben beállították, a kezelőszemélyzet megismerte a működését, most már teljes kapacitással dolgozik.

– Ez egy 16 szeletes spirál CT vizsgáló, ami a korábbi, 1 szeletes berendezést váltotta le. Maga a vizsgálat az előkészületekkel együtt most már csupán néhány perc, ez pedig nagyban megkönnyíti a súlyos betegek, a kisgyerekek, illetve az idős, zavart betegek vizsgálatát – mondta Dr. Sebők Edit, a radiológiai osztály vezető főorvosa. – A kiértékelést egy másik teremben végezzük számítógépeken, a vizsgálat után 1-2 órán belül pedig már meg is kapják a betegek a leletet. A vizsgálati mennyiség az adott kvóta miatt nem lehet több egy hónapban mint eddig, azonban a vizsgálat sokkal gyorsabb, precízebb és alaposabb az új CT-vel. A képminőség rengeteget javult, jobb a képek térbeli felbontása. Az új géppel pedig már tudunk ereket is vizsgálni – fogalmazott a főorvos. Hozzátette, hogy Orosházán a CT várólista az országoshoz képest jóval rövidebb, 2-3 hét.

Az új CT berendezéssel gyorsabb lesz a diagnosztika (Fotók: Rajki Judit)

A kórház főigazgatója kiemelte, hogy az új berendezés a képalkotó diagnosztikában nagy előrelepést jelent, de itt nem állt meg a fejlődés.
– A most épülő új kórházi tömbbe többek között érkezik egy digitalizált röntgen készülék is, ami újabb jelentős fejlődés lesz ezen a területen. Tovább gyorsul majd a betegellátás és javul a minőség is. A tervek szerint bekapcsolódhatunk a Telemedicina programba, így az itt elkészült felvételeket más kórházakban dolgozó orvosok is szinte azonnal láthatják, amitől még hatékonyabb lesz a gyógyítás – fogalmazott dr. Kalmár Mihály.

Prof. Dr. Palkó András

Az új CT érkezése miatt szakmai konferenciát is szerveztek a kórházban, ahol Prof. Dr. Palkó András, a Szegedi Radiológiai Klinika tanszékvezető egyetemi tanára is tartott előadást.

– Ez a CT hatalmas technikai előrelépés, megfelel annak a szintnek, ami az orosházi kórház profiljához és ellátási szintjéhez szükséges. Ezt a berendezést az egész kórház használni fogja, ezért a klinikus kollégákat tájékoztattam a lehetőségekről. Felvázoltam nekik, hogy milyen területeken érdemes CT vizsgálatokat kérni a betegüknek a még hatékonyabb gyógyítás érdekében – mondta el a professzor.

Hangsúlyozta, hogy a képalkotó diagnosztika területén elképesztő iramú a fejlődés, amit nehéz követni, azonban Magyarország a gazdasági lehetőségeihez képest tartja a lépést.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.