- hirdetés -

Ismerte Munkácsyt, levelezett Czóbel Minkával és szerette Szenttornyát. Parasztszínházat szervezett, három földrészt utazott be. 150 éve született Justh Zsigmond, városunk könyvtárának névadója.

Justh Zsigmond születésének 150. évfordulója alkalmából a városi könyvtár kéthetes programsorozattal emlékezett névadójára. A megemlékezés február 8-án kezdődött a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd versennyel, ahol az általános iskolák felsős diákjai mérhették össze tudásukat, prózai művek felolvasásával. A versenykiírás szerint a szöveg értő és értető, tartalmának és stílusának megfelelő hangú tolmácsolásának figyelembevételével értékelt a zsűri.

Ezt követően február 9-én Könyvtári Karnevállal ünnepeltek, egy kis farsangot csempészve a könyvtár falai közé, a gyerekek álarcokat készítettek, a felnőttek beöltöztek kedven írójuknak vagy regényhősüknek.

Justh Zsigmond

Az irodalmi versenyeknek a könyvtárban már hagyománya van, csakúgy, mint a már 13. alkalommal megrendezett Justh Zsigmond megyei vers- és prózamondó versenynek, mely idén még inkább hangsúlyos volt. A február 11-i versenyen a gimnazisták indulhattak, hogy megmutassák tudásukat.

Vetésiné Petrányi Erzsébet nyugdíjas pedagógus február 15-én előadást tartott Justh életéről, munkásságáról, érdemeiről, a tanulmányt itt olvashatod. A Főnix Kardoskúti Amatőr Színjátszó Kör előadását február 16-án láthatta az orosházi közönség, kisebb jeleneteket mutattak be, melyekben egyszerre legfeljebb három színjátszó szerepelt.

Józsa Mihály előadóművész estjén Justh Zsigmond naplójából és leveleiből hallhattunk részleteket, pódiumon ülve, asztali lámpa fényével teremtve bensőségesebb hangulatot. Justh méltatói és kritikusai egyöntetűen állítják, hogy minden regényénél és novellájánál érdekesebbek a feljegyzései.

Az említettek tükrében többekben felvetődhet a kérdés: ki is volt Justh Zsigmond? Pusztaszenttornyai nemes, földbirtokos , (1863. február 16., Pusztaszenttornya – 1894. október 9., Cannes). Párizsi és pesti szalonok közkedvelt alakja volt, irodalmi munkássága mellett birtokán parasztszínházat szervezett. Erre indítéka a társadalmat megújító terve volt, amely a parasztság szellemi gazdagságát, műveltségének bővítését kívánta elérni. Szoros érzelmi, erkölcsi kapcsolat fűzte Szentetornyához, a pusztához, annak népéhez.

A könyvtárosok a fenti programsorozattal tisztelegtek a jeles névadó előtt, akinek gádorosi nyughelyre egy szál virágot is vittek. A könyvtári blogon folyamatosan közölték az évfordulós programokat, és ami az irodalomkedvelőknek igazi kuriózum,Justh Zsigmond naplójából is olvashatunk részleteket.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.