- hirdetés -

Technikák, színek és generációk kavalkádja – idén is helyet kaptak az amatőr alkotók művei.

Negyedik alkalommal rendezték meg az Amatőr alkotók kiállítását a művelődési házban, a Nyugdíjas Pedagógusok Orosházi Egyesülete jóvoltából. A november 16-án nyílt tárlaton több mint húsz kiállító alkotásai láthatók.

A sokszínű tárlaton a pékszobrászaton, a hímzésen keresztül egészen a tollrajzig sok technikával készített művet csodálhatnak meg az érdeklődők. Pusztai Lajos a művelődési ház igazgatója a bemutatkozási lehetőség jelentőségét hangsúlyozta. Szilasi-Horváth Tibor, az egyesület elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a művészetben nincsenek legjobbak és legszebbek, a művészetnél minden a szubjektumra van bízva. Megemlékezett a közelmúltban elhunyt Debreceni Sándorné Ilonka néniről, aki mindig részt vett a kiállításon gobelin alkotásaival.

A kiállítás nem csak anyagában érdekes, hanem összetételében is, ahogy Horváth János festőművész megnyitóbeszédében fogalmazott: – Itt a generációk találkoznak, és érzékelhető, hogy az idősebbeknek és a fiataloknak a látásmódja hogyan változik, hogyan különbözik, és minden itt szereplő alkotót egyetlen dolog köt össze, a művészet szeretete.

Nagy érdeklődés övezte a megnyitót (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A különböző látásmódok, technikák és témák lehetőséget adnak minden érdeklődőnek, hogy megtalálja a hozzá legközelebb álló alkotásokat és lelkiséget.

A kiállítás egyik központi helyére Roncsek Zoltán két festett portréja került, ami azonnal a kiállításhoz vonzza a házba belépő látogatókat. Tavaly önálló kiállítással is bemutatkozott a fiatal alkotó.

Nagy érdeklődés övezte a kiállítás megnyitóját, csaknem zsúfolásig megtelt a színháztermi előtér. Az amatőr alkotók művei december 4-ig tekinthetők meg.

Kiállítók

Atkári Ferencné – pékszobrászat, Bartók Anikó – grafika, Buzási Katalin – grafika, Csík Ferenc – olajfestmény, Dávid László – gobelin, Debreceni Sándorné – gobelin, Gulyás Gyuláné – orosházi hímzés, Gulyásné Veres Zsuzsa – tollrajz, Harmati Éva – grafika, Héjja Anetta – festészet, Lengyel Balázs – tarsolykészítő, Monostoriné Hrabovszki Éva – fotó, Palecska Pálné – keresztöltéses kép, Papp Enikő Katalin – festmény, Pavló Róbert – égetett kép, Roncsek Zoltán – festmény, szobor, Szekeres Antal – festmény, Szilasi-Horváth Tiborné Sonkolyos Márta – olajfestmény, Todoránné Böde Krisztina – gyöngyfűzés, gobelin, Tóth Anna – népi ékszer, Tóth Imréné Bodor Anna – népi hímzés, Tóth Tamás – grafika, festmény, Végváriné Rehák Gizella – foltvarrás.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.