- hirdetés -

Az elmúlt évek szokásainak megfelelően halottak napján megemlékeztek a hősi halált halt katonákról is.

Az alvégi temetőben november 1-jén, a megújult ravatalozó felszentelése után a magyar, román és szovjet katonai temetőknél tartottak ökomenikus megemlékezést.

A történelmi egyházak nevében Kovács Árpád református lelkész, Ördög Endre evangélikus lelkész és dr. Laurinyecz Mihály katolikus esperes plébános tartott rövid beszédet a magyar katonai sírkertben, aminek végén a jelenlévő mintegy 50 ember közösen imádkozott.

Egyházi szertartás: dr. Laurinyecz Mihály, Ördög Endre és Kovács Árpád a magyar katonai sírkertben (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina

Ezt követően az önkormányzat és a képviselő-testület nevében dr. Dancsó József polgármester, Zalai Mihály és Csizmadia Ibolya alpolgármesterek, valamint Németh Béla tanácsnok és Tóth Zoltánné önkormányzati képviselők helyezték el a megemlékezés koszorúit előbb a magyar, majd a román és a szovjet hősi halottak sírkertjében.

A városvezetők mellett magánszemélyek is elhelyeztek virágokat és gyújtottak mécseseket a katonai síroknál.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.