Tankönyv helyett iPad

Az informatikaoktatás jövőéről értekeztek Írországban, a konferencián orosháziak is voltak.

A Tempus Közalapítvány támogatásával 2011 őszén kezdte el Orosháza Város Önkormányzata az írországi Cavan megye oktatási központjával karöltve közös Comenius régió együttműködések pályázatát. Ennek címe: Az IKT határok kiszélesítése, felkészülés a jövőre (11/0029-C/6007).

A projekt a szakmai megvalósítás során lehetőséget ad az önkormányzat mellett a partner intézményei, így a Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont székhelyintézménye és Vörösmarty Mihály tagintézménye, valamint a Justh Zsigmond Városi Könyvtár vezetőinek, munkatársainak is, hogy bővítsék a témában ismereteiket, konzultáljanak külföldi szakemberekkel.

A program keretében szeptemberben Orosházáról 13 fő vehetett részt a Cavan városában szervezett országos konferencián. Az út során a magyar delegáció tagjainak bemutatták az iPad-ek használatának lehetőségeit az iskolai oktatásban. A tábla PC-ket használó iskolák képviselői megosztották tapasztalataikat kollégáikkal, és jeles informatikai cégek vezetői beszéltek fejlesztéseikről. Minden előadó kiemelte, hogy ezen eszközök használatával kimutathatóan nőtt a tanulók motiváltsága, ezzel párhuzamosan tanulmányi eredményeik is. Megszűnhetnek a súlyos iskolatáskák, hiszen a számítógépre van feltelepítve az összes tananyag is, így nem kell tankönyvet vásárolniuk a szülőknek, ezáltal jelentősen csökkennek a családok kiadásai. Jelenleg Írországban az iskolák 10-15 százalékában használják ezeket az eszközöket, de a programban résztvevő intézmények száma fokozatosan emelkedik.

A látogatás során Cavan város polgármestere is fogadta a magyar delegációt. A küldöttség vezetőjeként Zalai Mihály alpolgármester vitatta meg az ír városvezetővel a két ország iskolarendszerében végbemenő változásokat, az önkormányzatok hatáskörébe tartozó feladatokat. A projekt folytatásaként októberében egy kisebb ír delegáció érkezik Orosházára, hogy az itt folyó magas szintű informatikaoktatást tanulmányozza, különös tekintettel a Táncsics tehetségközpont tehetségsávjaiban működő szakkörökre.



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás