- hirdetés -

A védőnői szolgálat idén is ünnepséggel köszöntötte az édesanyákat az anyatej világnapján.

Augusztus elsejét az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) 1990-ben a szoptatás világnapjává nyilvánította, Magyarországon 1992 óta ünnepeljük. Évek óta hagyomány Orosházán, hogy az anyatej világnapja környékén a védőnői szolgálat köszönti azokat az édesanyákat, akik legalább hat hónapos korukig kizárólag anyatejjel, majd azt követően is – lehetőségeikhez képest -, megfelelő hozzátáplálás mellett, minél hosszabb ideig anyatejjel táplálják gyermeküket. Idén a bölcsőde adott otthont az anyatej világnapja alkalmából rendezett ünnepségnek augusztus elsején.

– A védőnői munka szorosan összefonódik a bölcsődeivel, ezért rendeztük az ünnepséget az intézményben. Az anyatej értékes összetevőket tartalmaz, minden anya szervezete tudja azt, hogy mire van szüksége a babájának: megfelelő fehérjéket, ásványi anyagokat, szénhidrátot, immunanyagokat tartalmaz. Ugyanakkor a szoptatás során egy erős lelki kötődés alakul ki anya és gyermeke között- tájékoztatott Rábainé Dani Anikó védőnő.

Az anyatej tartalmazza a csecsemő számára legmegfelelőbb tápanyagokat
(Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A babának az a legjobb, ha féléves korig kizárólag csak anyatejjel táplálják, természetesen megfelelő hozzátáplálás mellett a gyermek két éves koráig adható anyatej. Orosházán nagyon pozitívan állnak az anyák a szoptatáshoz, országos viszonylatban is jó arányt ér el városunk. Az anyák igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni annak érdekében, hogy minél tovább anyatejjel táplálják gyermeküket, de akinek bármilyen problémája adódik a szoptatás során, azok is segítséget kérnek.

Tévhit, hogy aki nem tudta az első gyermekét szoptatni,az a másodikat sem tudja. Tapasztalatok azt mutatják, hogy akinek az első gyermekénél valamilyen okok miatt nem ment a szoptatás, a másodiknál gond nélkül sikerülni fog.

A rendezvényen megnyitó gondolatait Kotroczóné Antal Terézia megyei vezető védőnő osztotta meg a jelenlévőkkel. Evési szokások kialakításának fontossága a személyiségfejlődés szemszögéből címmel Szpisjak Szilvia pszichológus tartott előadást. Bánkiné Révész Adrienn kerekítő-babazene foglakozását követően dr. Csányi Ágnes gyermekorvos, gasztroenterológus Az elválasztás módja az allergiák tükrében címmel tartott tájékoztatót, majd a bölcsőde mindennapjait mutatta be Christiánné Grósz Flóra bölcsődevezető. A rendezvény ideje alatt ételkóstoló, a bölcsőde dolgozói jóvoltából pedig játszóház várta az apróságokat. A felmerülő kérdések megbeszélésére is lehetőség nyílt. Minden résztvevő apró meglepetést kapott.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.