- hirdetés -

Jön az ORSI grillsli, a Sör-Virsli Fesztiválon már meg is lehet kóstolni.

A Merian Foods Kft a 2011-es évet enyhe pozitív szaldóval, viszont elég jelentős termelés növekedéssel zárta – nyilatkozta még januárban az OrosCafé-nak Elekes Lajos ügyvezető igazgató. Az orosházi élelmiszeripari cég azóta azonban nem állt le a fejlesztésekkel.

– Az elmúlt hónapokban a cég szakemberei sokat dolgoztak azon, hogy kövessük az új trendeket, kihívásokat. A népszerű ORSI termékcsaládból új ízvilágú párizsik, sonkák és virslik kerültek a boltokba, néhány korábbi termék csomagolása pedig megújult – mondta el érdeklődésünkre Kovács Endre marketing és export értékesítési vezető.

Jön a grillsli

Megtudtuk, hogy a Merian Foods Kft egy teljesen új termékcsalád fejlesztését kezdte meg az elmúlt hetekben, ez lesz a Grillsli.
– Az új termék nevében is benne van, hogy ez a virsli grillezve és a hagyományosan főzve is elkészíthető lesz. Többfajta ízvilágban tervezzük bevezetni, ezek között néhány nagyon különleges is szerepel majd. Akit érdekel, az Gyopárosfürdőn a július 20-22. közötti Sör-Virsli Fesztiválon megkóstolhatja a grillslit és veleményt is mondhat róla, hiszen kíváncsiak vagyunk a fogyasztók észrevételeire – fogalmazott Kovács Endre.

A Sör-Virsli Fesztiválon a cég saját standdal lesz jelen, ahol a kóstolás mellett szombaton és vasárnap virslievő versenyt rendeznek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.